\\\\

|| retrospektív || luxembourg-kert || exit game || hard rain || johanna || kreatúra - jegyzetek - szövetek || nyolc perc || törlesztés || háló || agyregény || gólem || hálózat || nn-füzetek || 504 || via deus || más || -ból/ből || fb #
@ => de/en

__//

(szövetek :: éhség:: magány   :: félelem

mindvégig a porban; csúszómászó lét ; az állat látószöge; mindent a négykézláb álló szem-, látószögéből (az arányok megváltozása); a földet súroló horizont - a föld alá süllyedő horizont; a horizont alatt csak föld alatti táj van // állati helyzet, korlátozottság - nem tud maga mögé nyúlni (mert felbukik); kisöpri szemüregéből a rovarokat (legyek, lárvák) // amikor megpillantja a pontot: döntés (megjelenik benne a koncepció): kihozni a gyereket a romok közül, csak így tudja eltemetni (mégis el tudja temetni; ne maradjon temetetlen), tehát valahogy el kell érnie a romokat; a kilenc stációból az 1. a koncepció, a 8. a romok között, a 9. az átadás, a 2-7, tehát hat állomás a kiindulási ponttól (pocsolya) a romokig

és mindvégig az organizmus önfelfalása - a fulladás mint alapmotívum (pocsolyaivás, földevés, pondróevés, a gyerek evése; gnúk)

helyszín: elsivatagosodott (nem sivatag) táj; széttört (töredezett) föld; hullagázzal telt levegő (ami átrepül fölötte, megfullad); víztelen, nedvtelen - a falu: romhalom: ház nélküli ajtók, fal nélküli ablakkeretek; kőhalmok, kitüremkedések (ezek még követik a "csillagkép" konstellációját /a falu ősképe egy csillagkép/; ha egyszer megépítették, örökkön megmarad az "együttállás", ha már semmi nyoma nincs a földi konstellációnak, akkor is, mert fölvetült az égre, mint fény az emulziós papírra); a homok árapálya (Walcott) - DE: nem afrikai történet, nem menekülttábor, Szomália, Sudán, Etiópia vagy hasonló sztereotíp helyszín, és ugyanígy: nem a szokásos háborús apokalipszis; a kreatúra mint globális jelenség; a falunak szinte csak a lenyomata létezik. Mint amikor egy súlyosabb tárgyat a homokba állítanak, majd elvesznek onnét. Az örök szél egyidejűleg betemeti, majd újra és újra felfedi a lenyomat körvonalait, maradványait. Nem megállapítható, hogy szándékos rombolás, természeti pusztítás vagy csupán a természetes enyészet alakította át a tájat és rajta, benne a kellékeket; a kitüremkedések ("romok", de kerülni a rom kifejezést) egyidejűleg vannak a föld felett és a föld alatt.

idő: (kiesett) az időből; levált az időről (mint...); az időegységek elveszítették értelmüket (egyetlen sűrű, tömény, lassan mászó massza, láva, és ugyanez az "emlékezete"; perceké vagy földtörténeti koroké, egyremegy, fölcserélhetők az egységek)

klíma: jég alatt ( a 9. kör alatt), jég(sivatag) alatti tűz, ég a föld, égnek a kövek, égnek a falak (Dis); a folyót, a tavakat, a kutak vizét megette a tűz

hangtalanság - hangokba fúlás (minden egyes szóba belefullad) Mintha pokrócot borítatnának a fejére, oxigénhiányos állapot. A helyzet, az állapot véglegesen - a helyzet és az állapot időtartamától függetlenül - lehetetlenné teszi és egyben ellehetetleníti a megszólalást. A teste, a zsigerei már tudták: Vannak bizonyos helyzetek és állapotok, amelyekbe ha csak egyetlen egyszer belekerül az ember, többé nem kerülhet ki belőle, bármilyen módon változzék is a továbbiakban helyzete és/vagy az állapota. Ha - egy pillanatnyilag nem látható és számításba nem vehető körülmény következtében - visszatérhetne "később" az életbe, ugyanígy képtelen lenne beszélni. Akkor esetleg tudna hangokat képezni, szavakat, összefüggő mondatokat, de azt pl., ahogy most itt, mint egy botsáska, kiáll a földből, képtelen lenne elmondani. Ugyanakkor bármiről beszélne, mindig csak ugyanarról beszélne, anélkül, hogy képes lenne azt elmondani. Vagyis valójában mindvégig hallgatna. És senki sem sejtené, senki sem tudná elképzelni, mi rejlik a hangok alatti hallgatásban. Ahogy a környezetében semmi sem az, miként rajta kívül nyilván bárki megnevezné. És különösen nem a kövek, a rög, a homokszemek, de még az elvontabb fogalmak sem, mint pl. a fény, az árnyék vagy a nedvesség. Nemcsak az ő szavai, hanem maguk a szavak szívódtak föl ebben a helyzetben. Magukba szívták a tárgyak, a jelenségek, a világ dolgai, megnevezhetetlenné tették önmagukat (váltak); mit kezdjen a szavakkal, amiket "szabad emberek találtak ki, szabad életük történéseire" (Levi, Ember ez, 158.1.). A szavak ebben a helyzetben elveszítették értelmüket, jelentésüket; egyik sem érvényes, más szavai viszont nincsenek. Mit ér akkor a szó, a nyelv, maga a gondolkodás? Nincs többé miről gondolkodni; a pokol legmélyéről sem élő, sem holt nem hozhat fel semmit; hogy hívja be az emlékezést? Mi vagy ki emlékezik? Ki vagy mi emlékezik helyette? Kin keresztül emlékezik, kin keresztül működik az emlékezete? Az éhhalálban nincs "amarcord", ebben az állapotban nem lehet "epikus" helyzetbe kerülni. Nem véletlen NÉMA, teljesen hangtalan az éhhalál. Úgy szívódik föl az élet, ahogy egy csepp víz a forró napsütésben.

a létező hiánya - a keselyű az egyetlen atavisztikus lény, ő képviseli, jelképezi és testesíti meg az életet, ő az általvivő; semmi sem él. Mindennek csak a váza van meg. Horgolt táj. Az életre kizárólag a hiányok utalnak.

a test: kiválasztás; mintha forró homkot szórtak volna veséjére; tüzes drótot húznának át a húsában; jeges drótok az inak; meztelen, csupasz; a test nem az ő teste, hanem a kreatúra teste; egyrészt ott volt ő, másrészt a kreatúra teste; hungerdurchfall - pl. abnormálisan gyakori, gyakran önkéntelen, esetleg észre sem veszi, majdnem fekete, "spaerlich" mint a kávézacc vagy teljesen híg, folyós - görcsök; a nyelv elkérgesedik, megkeményedik, alkalmatlanná válik a beszédre, mert nem hajlik; a koponya átalakulása - elálló fülek, egyenként lehet látni a koponyacsontokat és a köztük lévő fugákat, varratokat, szinte a koponyába beesett szemek, elvékonyodott, áttetsző bőr, sápadt kékes, töredezett, hámló; gerincoszlop, bordák, csigolyák szinte szabadon, a fej és a nyak találkozásánál mély horpadás, kihegyesedő ádámcsutka (gége), a has belecsúszik a medencébe, a hason keresztül azonnal kitapintható a gerinc, a combról és a farról teljesen lesorvad az izom, a hús, a herék teljesen visszahúzódnak az ágyékba, a herezsák összezsugorodik.
lárvák a sebben - általában légylárvák - légylárva: a legyek lerakják a petéiket, és abból "csontkukacok", légylárvák (nyű) kelnek ki, melegben egy napon belül, egyébként 5-6 nap. A lárvák a peterakást követően néhány nap múlva kelnek ki. 0,5-1 cm-esek. Élénken mozognak és gyorsan fejlődnek. A táplálékukat a seb gennyes alapja jelenti. Rendszerint csak az elhalt szöveteket falják fel - ezért hagyja benne - , de jelenlétük miatt sebfertőzés alakulhat ki, ami miatt egyre több szövet hal el. Az érintett betegeknél gyakran a seb területe a fertőzés előtt is érzéketlen volt, így a lárvák megjelenése sem vált ki fájdalmat.) / azt vette észre, hogy hullanak belőle a lárvák (hóesés). nem tudta honnan (érzéketlenség), aztán megtalálja a sebet. Ott hagyja a lárvákat, mert tisztítják a sebet, majd megeszi őket. Először hóesésnek gondolta, de aztán látta, hogy inkább rózsaszínűek, tehát a selymes döglégy (Goldfliege lucilia sericata; die Larven schlüpfen aus dem Ei und ernähren sich von abgestorbenem Zellmaterial. Dabei knabbern sie jedoch nicht am Menschen herum, stattdessen sondern sie Enzyme ab, die das tote Gewebe verflüssigen. Diesen frisch gemixten Gewebecocktail trinken sie, während das gesunde Gewebe nicht angegriffen wird. Nach drei bis vier Tagen ist die Made ausgewachsen und sie verlässt das Fleisch, um sich in trockenem Milieu zu verpuppen - die Made verlässt also normalerweise von selbst den Menschen) lárvái, amelyek; bőrfertőzésre saját vizelet

az éhség fiziológiája - a test először önmagát falja föl, a húsban lévő fehérjét (elsősorban a májban és a vázizomzatban / Skeletmuskulatur), az izmokat (leeszi a csontokról, kirágja a szívből), a zsírt (bőr alatti és a hasüregben lévő zsírrétegek, a vese zsírtokjai); minden hasznosítható tápanyagot leszív a sejtekből, kiszív a csontokból, a csontok üregeiből, a porcokból, a szövetekből, a zsigerek közül, a mirigyekből (elsősorban a májban lévő glükózt) stb.; napról napra fogy, szárad, sorvad, pusztul a test;

sorrend:
fogalmak:
szénhidrát = szacharid = cukor
glukóz-Glukose (vércukor), szénhidrátszármazék, vagyis cukorfajta, monoszacharid
glikogén - "verzweigtes Polysaccharid (poliszacharid, összetett szénhidrát - Vielfachzucker), glukózegységekből áll. Elsősorban a májban és az izomszövetekben képződnek glikogén tartalékok.

fehérje = protein

zsíradékok - a szénhidrátok mellet (cukor, glükóz) a legfontosabb energiaforrások. A szervezet a cukrot (szénhidrát) és a fejérjét zsiradékká tudja alakítani

az enzimek a kémiai folyamatok katalizátoraként működő proteinek

hemoglobin

keton - a zsíranyagcsere melléktermékei. A májban képződnek a zsírból, glukagon hatására. Energiahordozók, akár csak a glukóz. A szervezet azonban, normális esetben, csak elenyésző mértékben használja. De - glukóz hiányában - átveheti az energiaforrás szerepét. A véráramban kétféle keton, az acet-ecetsav és a béta-oxivajsav kering.

inzulin (a hasnyálkahártyában termelődő hormon) - a szénhidrátok, fehérjék és zsírok anyagcseréjének szabályozásában vesz részt. A szervezet sejtjei (az agysejtek kivételével) csak inzulin jelenlétében képesek felvenni a vérből a glükózt. Ha a szervezet cukrot vesz föl, beindul az inzulin termelődés, hogy a sejtek föltudják venni a vérből a glükozt. Ha a szervezet nem kap cukrot, értelemszerűen nem termelődik új inzulin.

Ödéma (vizenyő, vízkór) - a kapillárisok és szövetek közötti folyadékcsere folyamatának zavarából adódó fokozott folyadékfelhalmozódás a szövetekben. (éhségödéma - szöveti vizenyő)

vérzékenység (skorbut hatására) - a hús, az íny, a nyálkahártya bűzlő, szennyes, szürkésbarna cafatokban válik le, a foggyök (fogkorona, vagyis a szabadon a szájba nyuló rész, mely alatt az inyszegély által borított rész, a fognyak és ezentul a fogmederbe erősített rész foggyök nevet visel, utóbbi egyes vagy többszörös lehet /egy gyökü vagy többgyökü fogak/) szabaddá válása => Poe (555-558 mintha "folyvást mosolyogna, ránk villantva tündöklőn fehér fogsorát." "ajkáról a hús lefoszlott, fogsora lecsupaszítva. Ez volt (hát) az a mosoly...)

1. elsősorban a májban és az izmokban (szívizom!) lévő szénhidrát, cukor tartalékok felélése. 2. Ha ezek elfogytak, megkezdődik elsősorban a bőr alatti, a hasüregben és a vesetokban lévő zsiradék átalakítása glukózzá (tehát a vér, az idegrendszer, a szív és az agy cukorellátása még normális) 3. Ha kimerültek a zsírtartalékok, a fehérjeraktárak megnyitása a májban, az izomzatban, ugyancsak a glukózsztint fenntartása érdekében. Mivel elsősorban az izomzatban lévő fehérje lesz hasznosítva, az izomzat elsorvad, erős fogyás. 4. A hemoglobinban lévő fehérje (globin) nem tud kellő mértékben újratermelődni, aminek következtében a vér oxigénellátása erősen lecsökken (súlyos anémia) 5. Az enzimfehérje termelődés teljes leállása. Ennek következménye az enzimek és a hormonok súlyos működési zavarai. A gyomorban és a bélrendszerben az emésztéshez szükséges enzimek nem képződnek újra, így a fölvett táplálék feldolgozatlan marad (a fölvett táplálék gyakorlatilag "átfolyik" a bélrendszeren) 6. lezuhan a vércukorszint (A hipoglikémia - hypoglycaemia: a vércukor (szölőcukor, glükóz) szintje rendellenesen alacsony.), súlyos ketózis, halál

anémias tünetek: a bőr és a nyálkahártyák sápadtsága (szürkesége; összefolynak a testek a szürke, repedezett földdel, mintegy folytatásai - dantei kép); fejfájás, fülzúgás (repülő), hányinger, ájulás, álmatlanság (aludni nem tudott, a derengő ébrenlét csak az ájulással váltakozott), gondolkodási, látási zavarok, tudati zavarok; remegés; a szívizom nem kielégítő oxigénellátása miatt erős szívfájdalom (angina); vér a vizeletben; a körmök széttöredezése, hajhullás, törött haj - a szervezet megkísérli az oxigénhiányos állapotot szaporább légzéssel (hiperventiláció - ahiperventiláció során lecsökken a vér széndioxid szintje, ami letargiát, hasi fájdalmakat, kézremegést, szédülést, izomgörcsöt és ájulást okozhat); szapora szívverés (percenként száz fölött)

ketózis - ha az inzulinszint lecsökken (cukorhiány), a zsírszövetek energiatartalékait éli föl a szervezet (lásd 2. pont). Eközben viszont nemcsak a vér glükoztartalma nő, hanem az úgynevezett ketontestecskék is megszaporodnak. Ezek ugyancsak energiahordozók, kettő közülük enyhe sav. Krónikus inzulinhiánynál azonban a savkoncentráció erősen megnő. Ez a vér savtúltengéséhez (ketoacidózis) vezet. => a test elsavasodásának következményei: pl. a szövetgyengeség narancsbőr formájában láthatóvá válik (gyűrödik, repedezik, zsugorodik); kimosódott véréből a lug, és mindent elárasztott a sav; összerántotta, széttörte bőrét, megmérgezte; a magzatvíz lugos; a felesleges savak a vesén keresztül választódnak, a szénsav kilégzésével, savanyú verítékkel és savanyú széklettel. (savat vizelt, savanyú veriték verte ki homlokát, szája megtelt a szénsav édeskés ízével, végbeléből sav szivárgott)

- a dög lassan, de feltartóztathatatlanul húzódik föl a testen és a testben (mintegy kihordja magában a dögöt; döggel terhes kreatúra/létező), miként az árnyék a nap elé futó felhők alatt; múmiák, burkok (organikus héjak, akiket kiköpött az isten; falakra, kövekre, földre, árkokba köpött szennyes héjak - Rilke: L. Brigge) - tekintet (mintha homokkal töltődött volna fel); száraz, fénytelen; beesett szemgolyó, mintha egy mély sötét árok mélyéből/ mélyében mozgott volna; meg-megrezzent, - rándult egy sötét, kocsonyás hályog - bőr - szürkéskék, elvékonyodott, pergemenszerű, kemény, elszarúsodott, töredezett, repedezett - haj - mint a száraz szalma; törékeny; az ujjak között szét lehet morzsolni, fénytelen - fej/koponya - hosszúkásan megnyúlt, elkeskenyedett, csúcsos, járomcsont, szemöldökcsont, arccsont (fa építőkockák) - légzés - teljesen lelassul (krokodil-légzés) - ödémák - lágy, vándorló (a gravitáció szerint), képlékeny zacskók - testhőmérséklet, pulzus, vérnyomás - alacsony, illetve lassú; a lángok köztt didereg; a jégsivatagban elhamvad

Az első passzus a négykézláb álló (mászó, imbolygó) férfit (botsáska a száraz ágon) megfigyelő keselyű szemszögéből. Az első kép a gyönyörű, ragyogó égen (a tudat eredeti állapota), fenn a magasban, vitorlázva kőröző, lassan ereszkedő nagymadár.

Kezdés: a keselyű leereszkedése. Egyre szűkülő, koncentrikus körökben (spirál, tölcsér, örvény), teljesen kitárt, mozdulatlan szárnnyal, vitorlázva. A keselyüvel szállunk le, spirál pályán, az egyre szűkülő légtölcsér torkába, a jégsivatag alá, ahol éget a nap, lángként lobog, perzsel a levegő, leperzseli a bőrt, megolvasztja a csontot, hólyagbuborékokat vet a húsba, kocsonyássá süti a szemfehérjét stb. Tíz kört tesz meg (Danténál 9 kör a pokol). Tíz kört, ugyanis a föld-sivatag, ahová leszáll, a jég alatt van. A kreatúra, a helyszín (színhely), a jég alatt, tehát a pokol körei alatt van, a pokol összes körének terhe alatt. A legalsó kör (jégsivatag) összeér a tűzsivataggal. Hogyan pillantja meg a parányi, bizonytalan pontot a keselyű, hogyan növekszik szemében ingatag botsáskává, a társaitól messze elmaradt emlősfélévé, emberszabású, négylábu csúszómászóvá. (Az egész szövegben nem emelkedik föl, mindvégig csúszómászó). Végül leszáll, tisztes távolságra megáll az alaktól és vár. Ettől a pillanattól kezdve nem madár, hanem maga a várakozás. Nem folyamat, hanem állapot. Egy, az idők kezdete óta fennálló állapot, és ebből az állapotból mindaddig nem mozdul el, amíg ösztönei tévedhetetlen biztonsággal nem jelzik: elérkezett az idő, az ideje, az idejük, és magához veheti mindazt, ami értelmet ad a várakozásnak: vagyis a táplálékot, erőt és energiát, tehát életet, ezúttal az előtte szinte mozdulatlan kreatúra, számára hasznosítható elemeit, úgymint: --- és ezt a másik is tudta, sőt, nem is volt ellenére, mert akkor végre könnyű lehet, könnyebb a földnél, a húsnál, a csontnál, a vérnél, a levegőnél --- csupán abban reménykedett, hogy teste nem közvetít az utolsó érző pillanatokban félreérthető jelzéseket, és a nagy madár egyetlen szárnymozdulattal nem lebben idejekorán felé, fölugrik oldalára, a madár súlyától lassan oldalra dől, és az állat máris a test üregében forgatja fejét, a még érző zsigerek között.

A gyerek felfalása - pocsolya, az elhatározás, az elindulás, a bozótvágó kés megpillantása, a bozótvágókés kiszabadítása, bejutás a "Házba"; bölcső-katafalk (a törmelékek a bölcső alá omolva-torlódva megemelték a "bölcsőt" (kosár? ágy?); nem lát bele, fölhúzza magát, az "üreg" fölé, de nincs ereje megtartani magát, nincs is miért megtartania magát, visszazuhan, kezében a bozótvágó késsel, a penge átlósan átvágja a fejet (fácán; visszaemlékezik?; a koponyamegnyitás ritusa). Hús, alvadt (!) vér szaga, fölakasztotta állát a "bölcső" peremére, és belemert a húsba, lapátolta a szájába, nem tudott már nyelni, de érezte, hogy a lágy, folyékony részek beleszivárognak testébe; hirtelen erő keletkezett benne, merte, temette, vitte magába a másikat; a félig felfalt test, boldogság, hogy legalább az, ami hiányzik belőle, nem marad temetetlen, vagy még él?, hiszen a szája enyhén megnyílt a vágás fölött (mosolyog - Poe), mintha éppen szólni akarna (a szájmegnyitás ritusa)

#
körök
(a keselyű spirálalakban futó, tölcsérformában szűkülő körei)
stációk
("háromszor esik el" - esik/zuhan le)
pro I.
a halál szaga, színe, taktusa - mit vesz észre a keselyű - összenézés - a kreatúra összenézés előtti állapota a muselmann-állapot; összenézés (a madár képében megjelenő) saját halálával teszi újra és végérvényesen emberré; az összenézés pillanatában visszavette a halálát - Az összenézés pillanatában visszavette nem az életét, az életet, hanem a halált, a saját halálát. Addig mindkettőtől meg volt fosztva. Korábban nagyüzemi túlélőtáborokban tartották, most a körülkerítetlen, nagyüzemi halálgyárak egyikének, végső formáját még el nem ért terméke volt. Miként az egyikben lehetetlen volt élni, a másikban teljesen ellehetlenedett a halál. Múmiák voltak pusztán, szédelgő, vánszorgó, csúszómászó, vonszolodó burkai annak, amit egykor talán életnek lehetett nevezni, a halál esélyével. Egy bizonyos, de visszamenőleg meghatározhatatlan határ átlépésével, megfosztották őket mind az élettől, mind pedig a haláltól. Ettől kezdve kizárólag egyetlen esélyük maradt, hogy legalább a halálukat visszaszerezhessék, mintegy a visszájáról megelőzve az életet - Prológ: a két kreatúra megpillantja egymást, a férfiban megjelenik a warum (gyerek), a keselyű pedig felismeri a dögöt a még élő testben és ereszkedni kezd.;
- A két kreatúra (két parányi pontszem) szinte egyidejűleg pillantotta meg egymást. Az egyik fent, a magasban, a másik lent, a mélyben. Az egyik az égen, az égben, (az egyik fent, az égen, az égben, de éppen úgy lent, a földön, a földben, egy sekély, de tiszta és ezüstszínű pocsolya tükrében. /ami fent, az lent, és ami lent, az fent/), a másik a földön, a földben. Négy bütykös csontra támaszkodó váz (a test leírása), csipeszként fölfelétolódott lapockák közül előre esett, bőrbe húzott koponya egy (a) tenyérnyi, sekély pocsolya fölé hajolva. A fenti pont, a magasban, ebben jelent meg. Itt pillantotta meg a koponya két sötét, száraz üregéből előrehullott tekintet, de csak egy villanásra, mert a lenti kreatúra feje máris belecsattant a vízbe, és a következő pillanatban már csak egy nedves folt feketéllett a pocsolya helyén. A kreatúra mintegy beszívta a pocsolyával együtt a közte és a pont közötti távolságot, és magát a pontot is. Mégsem tévesztette többé szem elől, noha egyszer sem volt képes szembe fordulni vele. És ugyanígy nem tévesztette szem elől őt a másik sem, a fenti, a lassan alásüllyedő, széles, szinte mozdulatlan, kitárt szárnyakkal vitorlázó. A két pont végérvényesen összekapcsolódott, nem téve többé különbséget lent és fent között, ég és föld között, kreatúra és kreatúra között.
- a fej a pocsolyában, majd a száraz gödörben; Magába szívta, felszívta a képet, a még szinte láthatatlanul közeledő pontot, a szabadulást. "Wer ein Warum zu leben hat, ertraegt fast jedes Wie" - a férfi warumja a gyerek mennybevitele volt. Ez emelte ki az arcát a gödörből. Ez indította el a zárt romok felé, hogy "kihozza" a gyereket. A "cselekmény" tehát: a két kreatúra "összenézése", a "biztos halál" fölismerése (mert a keselyűk nem tévednek); a "gödörbe zuhanás", amely egyrészt önfeladás (menekülési kísérlet, a kép "fölszívása"), másrészt "szomjúság" konkrét és átvitt értelemben (mennybeszállás). A fölszívás tehát előbb menekülés, aztán bensővé tétel. Ott kering vérében, húsában a "kép", a madár, ez hajtja. Kúszás a romok felé, eközben a "kannibalizmus" előzetes formái, földevés, önevés, be a romok közé, a gyerek megvágása, "megnyitása" (a "száj", a koponya" megnyitása, a lélek "kiengedése"), belezuhanás a test gödrébe (mint amikor a keselyűt megpillantja), vissza a szabadba, összerogyás, földőlés, a keselyű lakmározása, a férfi mosolyog (Poe), majd felröppenése a "csillagokhoz" (Dante). Ezt a cselekményt "fűzi át", ahogy a horizontális papírcsík kígyózik az egymás mellett vertikálisan lévő papírcsíkok fölött és alatt, a keselyű kilenc közben történő leszállása a 10. szintre, vagyis a pokol alá.

- s elindult és az első körbe vitt (szállt) bé, mely a nagy mélységet gyűrűzni kezdi (4,23-24)
-

a pocsolya fölszívása - a víz íze - először esik le - lenyomta a legnagyobb erő, az erőtlenség; arcának lenyomata ott marad a még lágy, majd megszikkadt gödör alján; nem mosta el eső, nem fújta szét szél, ott maradt, a lenyomat néz szembe mindvégig a lefelé köröző madárral; akkor látta az eget utoljára (csakis négykézláb áll, amikor fölbukik, mindig arccal előre); a vízzel felszívta az eget is
2.
. indulás a romok közé (a "Házba") - "wer ein warum zu leben hat, ertraegt fast jedes Wie" (Nietzsche?) - a férfi "miértje" a gyerek mennybevitele. Ez emelte ki az arcát a gödörből, ez indította el a zárt romok felé, hogy "kihozza" a gyereket. De a "darabolás" pillanatáig nincs kimondva konkrétan, miért/kiért indult el - az önmagát faló test (l. az éhség fiziológiáját) - a bozótvágókés megpillantása, kiszabadítása a romok közül
III.
immár a hűs, harmadik körben állok (szállt), hol súlyos, átkos zápor zúg örökre..., vaskos jég, piszkos víz és hó pörög le a sötét égen át (és sohse fárad) s mindent rohaszt /az égben, de sose ér le a földre/, (ahol leér a rögre) - 6.7-12 // gnúk vonulása - egymásra torlódott, felpuffadt zsákok. Kavarogtak, forogtak, vörösre, kékre, lilára színezték a vizet, habozták sárgára, barnára az áram peremét; a zuhatag és a löszfal közé szorult, se előre, se hátra, mozdulatlan, megfeszületlen izmokkal áll és nyeldekel, állva fullad meg; az egyetlen ék alakú, fölfelé szűkülő kaptató - elérni a tábort - földevés - a föld íze -
4.
. .
5.
. másodszor esik le - „Féreg vagyok és nem ember, az emberek gyalázata, népem utálata” (Zsolt 22,7).
VI.
. pondróevés - semmi sem élt körülötte, minden holt volt és száraz; csupán a lárvák rajta és mellette. Nézi a testére merőlegesen vonuló pondróhadoszlopot, mint egy testéről lefejtődött szál, a hadoszlop mindegyik tagja cipelt egy parányi bőrlemezkét, hús, zsigerpöttyöt, testének darabját (hordták széjjel testét); önmaga kikezdése, a sebből kieszi a pondrókat
fekete lovasok -
7.
vasszínű kőből, mint a hetedik kör - 18.2 .
8.
. a botra írt (botba vágott, faragott, hasított) szöveg (a "Ház" előtt) - elüszkösödött, elégett botok (könyv-, szöveg-, nyelvégetés) a romok előtt. Csak egyen olvasható még a szöveg: Ha vársz valakire, tárd ki az ajtót. Ha tudod, hogy nem jön többé, akkor is hagyd kitárva az ajtót. Aztán rombold le a házat az ajtó körül, kőröl kőre. És egy napon talán mégiscsak megjelenik az új (falak nélküli) ház belseje felől, és úgy lép elő a még mindig kitárt ajtón, hogy senki sem látta belépni a házba.
IX.
epi
leszállás a 9. kör után, a 10. körbe, a jég alá, a pokol alá be a házba (a "Házban"), a gyerek felfalása - "kihozza", 'kiszabadítja" a gyereket (ne a férgek vigyék föld alá, hanem a madár az égbe)
. mennybemenetel - a levegő íze - harmadszor esik le, a hátára szálló keselyű súlya alatt; de tudta, ezzel a leeséssel (ez a zuhanása) a "csillagokhoz jut" (a csillagokig ér); a lény teljes kiüresítése (kenózis; hányás; teljesen kiürült a tudata, mintha soha, semmi nem is érintkezett volna vele, a tudati tartalmak maradéktalan "kifújása"), hogy kész legyen a mindenség (a gyerek) befogadására. [Csak a (határtalan) ürességben fér el a mindenség; ha az edénynek fala van, annyi fér el benne, amennyi az űrmértéke. Ha nincs fala, minden elfér benne]. - a koponya megnyitása, hogy a lélek eltávozhasson (Tibet, égi temetés; egyiptomi Mundöffnungsritual); a testtel való azonosulás elveszítése ("...mert győz a lélek minden akadályon, csak a test súlya földre le ne vonja!' /24. ének, 53-54/) - és így jutottak ki a csillagokhoz (a 34. ének Purgatóriumban és Paradicsomban refrénszerűen visszatérő utolsó sora); Poe (555-558) => "a hátán... egy hatalmas sirály gubbasztott, csőrét, karmait a húsba mélyesztve és ... tollazatát vérrel befröcskölve, mohón lakmározott..." "...a hatalmas madár látható erőlködéssel fölkapta bevérezett fejét, és miután egy pillanatig mintegy meghökkenve ránk meresztette szemét (mintegy kinéz a képből, ránknéz a történetből, a könyvből), lomhán szárnyra kelt a tetemről és fölénk (!!!) szállt, csőrében..." (gyomrában) "addig lebegett fölöttünk..." a testet "a hátát marcangoló madár le-lecsapó csőre billegtette előre-hátra..." "a test, ahogy megszabadult a (madár) súlyától, kissé oldalra fordult és hanyatt lendült (először fordul az ég felé, a csillagok felé!!!)..." "...szeme kivájva, ajkáról a hús lefoszlott, fogsora lecsupaszítva. Ez volt az a mosoly..." - a keselyű fölszállása, kilenc gyűrün és kilenc égen át, gyomrában, húsában, vérében a kreatúra húsával és vérével, és a másik húsával és vérével, emelkedik az égi csillagképbe, a település égi ősébe. (így jutottak ki a csillagokhoz) - a falu (település) ősképe egy csillagkép. Ahogy ereszkedik a keselyű, ezt látják, és amikor emelkednek, ide térnek "vissza". A faluba. A házba. Ég és föld összeér. (Lent és fönt ugyanaz)
és akkor megpillantotta a földet három irányból pásztázó gyilkos fenevadakat: a párducot, foltos bőrrel, az oroszlánt, dühös éhséggel és a lompos, hörgő nöstényfarkast (Dante), mögöttük a tengerként egy tömbben hullámzó nyomorult halállal, de ő akkor már kint járt, a csillagok felé és föld nem húzta többé.

- párduc (1, 33-36), oroszlán (1, 45-47), nöstényfarkas (1, 49-50)

1. folyó (gnú-átkelés), 4.kör + 7. kör 1. gyűrű (vérfolyó), 7. ének + 12. ének
2. Dis városa, 5.-6. kör, 7-9 ének
3. tűzeső, 7. kör 3. gyűrű, 14 ének
4. fejjel lefelé földbe szúrt emberek, 8. kör 3. árok, 19. ének
5. szurok-tó (olaj-tó), szemes tó (csupaszem mocsár), 8. kör 5. árok, 21-22. ének
6. kígyóval telt árok (angolnák a korsárban), 8. kör 7. árok, 23-25. ének
7. nyitott testűek (a fejét a kezében vivő) vagy a rühesek (dögút, pikkelyesek), 8. kör 9. vagy 10. árok, 28. vagy 29. ének
8. a jégen lévők, (koponyarágás) 9. kör, 32. ének
9. a jég alattiak, 9. kör, 34 ének

láva: a föld felszínén vastagon, szélesen mászó tömegsír a táj, tengerként hullámzó nyomorúság; majd rongy és csonttenger

ólomtó (vagy a "tábor"): mozdulatlan felszín (ha ólomtó); ami átrepül felette, megfullad a levegőbe

a.) rész - a keselyű köre // b.) rész - a férfi romok közé (a gyerekhez) vezető útjának egy szakasza

tehát a szöveg rímképe: ab ab ab ab ab

20 rész - Prológ - 2x9 (a madár kilenc köre, a férfi kilenc stációja) - a hús mennybe menetele ("kijutása a csillagokhoz")

A részvét annyit jelent, egy rész a miénk.

nincs megemelt mutatóujj, vád, értékelés, ítélet, tanúlság - csupán a rettenet leírása

Motívumok
(pingpong utalások - is -: stációk::körök
Utalások
a föld íze - a levegő íze (a földevéskor, a legelő ember); lehajolt a földhöz, három ujja közé vett egy csipetnyit, szétmorzsolta; az anyag tapintása, érintése; sikos, száraz, zsíros, pereg, vagy foszlik, darabos vagy csomós stb., gyorsan vagy lassan morzsolódik ki az ujjai közül, egy parányi rögöt gyakran ott tartott, és megnyalta, megízlelte; sós vagy édes, esetleg savanyú, keserű; száraz vagy nedves // mikor az apja az utolsó időkben kijárt a földre, pedig már nem kellett volna, mindig mondta neki: miért nem hagyja már, noha tudta, miért nem, így nem is válaszolt az apja, csak egyszer, utoljára, hát hogy ismerkedik a földdel, és attól kezdve őis másképpen vette a kezébe, vajon hogyan keveredik a test, a hús, a csont, a zsigerek, de lám, a sírt is elvették tőle, oda még csákánnyal sem vernének gödröt, gyilkos, meddő kő lett a föld - és ugyanígy a levegőt, amikor még voltak benne fűszerek, év- és napszakakok, kéj és kín, születés és halál, pontos és félreismerhetetlen szagok, most viszont csak a dögvész. // földevés: az ősök, a gyökerek evése (geophagia, geophagie) // a magok a földben elégtek földműves (kézműves)
némaság - sem a kreatúra nem ad ki hangot, sem a környezete, egyszer-egyszer csak egy gép zúgása metszi ketté a levegőt, lassan erősödő majd halkuló, de teljesen egyenletes, folyamatos zúgás, mintha egy a magasban feje fölé kifeszített drótkötélen húznák végig a hangot, a folyó túlpartjára mentek, ahová minden évben a gnúk is igyekeznek, az innenső parton már nem szállnak le, de miért is tennék, hiszen csak ott van dolguk, ahol élet van, itt viszont nincs élet; utoljára akkor szálltak le ezen a tájon, amikor még voltak asszonyok, alighogy eltűntek, a fekete lovasok húztak át a tájon (lovas démonok, fekete, üres leplek, lobogás, gyilkos szél), a kezükben különös, láncra kötött, kétfejű buzogányt forgattak, mint egy mérleg két serpenyője, és többé nem voltak asszonyok, se kutyák, némelyik vonítását még éjszaka is lehetett hallani a nyitott sírok mélyiből, át a sötétségen, a beleken, az éppen csak hevenyészve összevarrt hasfalakon, de hajnalra már minden elnémult; azóta a gépek is mind átrepülik a romokat. (nem voltak túlélők, csak a táj romjai közül előmászó roncsok; úgy tűntek el, mint az arrébb húzódott beteg állatok alatt ott maradt párafoltok; nem voltak szemtanúk, mert tanúságot csak arról lehet tenni, ami emberi értelemmel felfogható; a végső rettenet azért kimondhatatlan, mert felfoghatatlan, kizárólag elszenvedhető, ez az egyetlen, kifelé hermetikusan zárt megnyilvánulási formája) - (nomádok): az egyik felkaptatott a romokra, és a kápáról ledobott vagy inkább lelökött valamit, mintha egy pokróc lett volna, tompán puffant a köves földön, próbált volna odakúszni hozzá, mert a csomag egyszer hozzátartozott, de a csontjai nem illeszkedtek, nézte egy darabig, képtelen volt megállapítani, melyik a csomag eleje vagy a vége, furcsa, lassú bugyborékolást hallott a csomag mélyéből, képtelen volt megszólalni, mert minden egyes szó belefúlt az első hangokba, aztán a csomag is elnémult, és nem adott ki több hangot magából - most viszont nincs háború, béke van (???)
a gnúk vonulás; János jelenései, 6.5

hol lakik az éhség - csukd be a szád, mert beleszáll az éhség (mert "telefújja torkodat az éhség"), mondta az anyám; egyszer azt kérdezte, hol lakik az éhség; "áll egy hely szélső peremén a jeges Scythiának, bús talajú, meddő tájék, nincs fája, gyümölcse /gabonája/; lomha Fagy és Remegés lakik ott, meg a bús Haloványság, s böjttartó Éhség... meredek hegyorom tetejében... s látja az Éhséget...: sziklakövek közt, gyér füveket harapott foggal /legel/, karmolt ki karommal. Tüskehajú, beesettszemű volt, arcán haloványság, ajkai szűkültek, gégéjét rozsda reszelte, bőre kemény, de alatta akár beleit kivehetnéd; vánnyadt véknyán át csúf csontjai messze kiálltak, has helyiben hasnak helye horpad, függeni vélnéd melleit és a gerinc bordáira búva tapadni. Nyújtja soványság izületeit, domb duzzad a térdén, és iszonyú púppá meredett mindkét bokacsontja" /ezek a fizikai tulajdonságok megjelennek a kreautúrán is!!! - most már egyáltalán nem tudja becsukni, mert az éhség fölzabálta az izmokat, amivel az állkapcsát összet tudná tartani

Ovid; jég (Dante)
a botra írt (botba vágott, faragott, hasított, rovátkált) szöveg - elüszkösödött, elégett botok (könyv-, szöveg-, nyelvégetés) a romok előtt. Csak egy boton olvasható még a szöveg: Ha vársz valakire, tárd ki az ajtót. Ha tudod, hogy nem jön többé, akkor is hagyd kitárva az ajtót. Aztán rombold le a házat az ajtó körül, kőröl kőre. És egy napon talán mégiscsak megjelenik az új (falak nélküli) ház belseje felől, és úgy lép elő a még mindig kitárt ajtón, hogy senki sem látta belépni a házba; ujjal olvasott szöveg (mint a vakírás); kéregbe hasított, vágott szöveg (Kafka).  
fazekas - agyag (!), a teremtő anyag; ahol fölhúzza a formákat kör-motívum: a földből kiforgó alakok, földfigurák
a hely szelleme -  
emlékezés - ki emlékezik a kreatúra helyett; kin keresztül emlékezik  

- idegen légiósok a szaharában egy kis ovális követ tettek a nyelv alá szomjúság ellen
- wir schaufeln ein ein Grab in den lüften da liegt man nicht eng
- minden fekete: megfeketedett az állatok teje, a levegő, a lélegzet, a föld
- a fény nincs térhez kötve, hiszen nincs szélessége, magassága, nincs mélysége
- a kozmikus elhagyatottság, magára hagyatottság (krisztusi állapot a kereszten);az abszolut magány mint az abszolut szabadság ember számára elviselhetetlen tartománya
- két comb és egy has háromszögében ritmikusan megvilágosodó és elsötétedő kép - a félig megevett gyerekfej és az arcon, tenyéren végigömlő, leomló ondó
- minden élő visszahúzodott a halálba, ahogy a leggyilkosabb fagyok vagy forróságok idején visszahúzódnak (elhúzódnak) az állatok a világ színe elől (kövek, föld alá, odvakba, hasadékokba stb.); felszívódás, áttűnés (Kerstein-videó), elpárolgás, így tűntek el a házakból, az udvarokról, a földekről, a legelőkről előbb a növények, aztán az állatok, végül az emberek. Csupán egy nyirokfolt maradt utánuk, később az sem, mert nem volt kipárolgásuk, kiválasztásuk
- próbálta kiszámolni, hány éves lehet
- mozdulatlan arc, mint a madaraké
- your brother, why do you do anything
- digitális fal; pixelzuhatag; pixelfigura
- legelés
- lángolnak a kövek, lángolnak a vizek
- látta őket fölfordulni, még annyi nyomot sem hagytak, mint az állatok, mert nem volt kigőzölgésük, kipárolgásuk, kiválasztásuk, nem volt már bennük semmi nedv
- mintha a nevén szólították volna; nem értette; megpróbált emlékezni a nevére; nem volt neve; és másnak sem volt neve, sem a személyeknek, sem a dolgoknak, szétfolytak a nevek
- ott nem lehetett élni akarni, vagy egyszerűen nem volt értelme, így hát ősem akart, de tette mégis akaratlanul, amit tennie kellett, amit az ember olyankor is tenni szokott, amikor már semmi ésszerű magyarázata nincs a cselekvésnek
- meghalni csak az tud, aki él; ők viszont már hosszú ideje, jóval biológiai haláluk előtt nem éltek - vajon halálnak nevezhető-e akkor a haláluk; sem életük, sem haláluk nem volt; valaha volt története, de most már nincs; csak a szenteknek és a holttesteknek nincs történetük, és ő sem szent, sem holttest nem volt - akkor hát mi volt; a nyomorúság kútjában, ahonnét az emberi lét leghalványabb fénye sem képes a felszínre törni
- hallucinált természet (sziszegő lombok, rovarok percegése, forgolódása stb.)
- nem igyekezett sem előre, a halálba, sem visszafelé, az életbe; amíg ember, innét tovább nem juthat
- kép: döggel lakmározó állatok által mozgatott testek - alkonyatkor, mint egy felhúzható színházmakett figurái, gépiesen billegnek, bólogatnak, hengerednek a beléjük tépő állatok bökéseitől, lökéseitől, rántásaitól
- kép: horizont alá süllyedő csillagkép; az ég és a föld összeér
- jövőkép nélkül nincs sem remény, sem reménytelenség
- a létezésnek minden pillanatban, és minden körülmények között van értelme, és ez az értelem a létezés puszta tényében nyilvánul meg. az ember az egyetlen létező, akinek a a túléléshez a létezés minden pillanatában tudatosítania kell a miértet.
- a földnek (földbe) suttogás motívuma

 

"es gibt keine Stimme für das Verschwinden der Stimme" (Giorgio Agamben - 31 S.)
"Wer es übernimmt, für sie Zeugnis abzulegen, weiss, dass er Zeugnis ablegen muss von der Unmöglichkeit, Zeugnis abzulegen." (uo
(nincs hangja a hang eltűnésének; aki tanúságot akar tenni a helyükben, tudja, hogy a tanúságtétel lehetetlenségéről kell tanúságot tennie; igazán csak most lesz értelme a törlesztés cím megtalálásának, és a mondatnak: egyetlen érvem sincs a megszólalásra, rajtad kívül. Mióta leírtam ezt a mondatot, és már elég régen leírtam, törprengek azon: kire vonatkozik a ragozott személyes névmás, mivel indokolható magam számára, hogy újra és újra mégis megszólalok. Valamelyest erre próbáltam választ adni a Nyolc percben is, és ha az a bizonyos mégis a továbbiakban is működni fog, akkor a jövőben is. Vagyis tanúskodni, ha úgy tetszik "idegen számlára", a hang nélküli teremtmény nevében. Zavarbaejtő, már-már etikátlan kihívás.
- a megszólalás egyetlen érve a felzabált gyerek. Minden más Hofliteratur.

Miként a XX. század a haláltáborok kora volt, a XXI. század a haláltáborok folytatásának, a túlélőtáboroknak (lesz) a kora. Az emberiség történetében példátlan brutalitással sűrüsödnek össze a háborús pusztítások, a természeti katasztrófák és a túlnépesedés okozta egzisztenciális problémák hatásai.... Azáltal, hogy nem adtam neki azt, amit adhattam volna, amit adnom kellett volna, elvettem tőle az életet. Ezért a szégyen, a bűntudat, a bűn. Ezért valósult meg az emberiség történetében először, világrésznyi, kultúrkörnyi kiterjedésben a kollektiv schuld.

Balthasar felfogásában az isteni lényeg azonos az abszolút szeretettel, az Atya istenségével, mint önmaga maradéktalan közlésével, melynek nincs önmagán kívüli alapja. Ez az Atya önmagát ajándékozó örök és eredendő kenózisa, abszolút lemondás arról, hogy egyedül birtokolja az isteni lényeget. Az Atya fenntartás és visszatartás nélkül ajándékozza önmagát, de nem veszíti el önmagát az ajándékban, hiszen éppen ebben az önodaadásban van istenségének lényege. Itt, az Atya maradéktalan önátadásában mutatkozik meg Isten végtelen ,"mindenhatósága" és "erőtlensége": mindent oda tud adni, s nem tud másként Isten lenni, mint ebben az őskenózisban. (in: http://www.vigilia.hu/2005/6/puskas.htm)

7. Intelem: ,,Betű által halnak meg azok a szerzetesek is, akik nem akarják követni a Szentírás szellemét, hanem beérik a szavak merő tudásával és értelmezésével." (Szent Ferenc)

Otto Eberhard: Das Aegyptische Mundöffnungsritual, 3 Bde, 1960

Felsorolom, mely fákból készülhet jó szerszámnyél:
alma (száradáskor könnyen reped, bár tömör, egyenletes tömegű); lisztes berkenye (szívós, kemény); madárberkenye (kemény, de könnyen faragható); bükk (finom szerkezetű, csomómentes); dió (egyenletes szövetű); galagonya (kemény, finom szerkezetű, de többnyire kis átmérőjű); gyertyán (nagyon kemény, nehezen munkálható, csak rövid nyelekhez); kökény (igen kemény, merev); ostorfa (kemény, egyenes); tiszafa (kemény, rugalmas, igen tartós); kocsányos tölgy (nehéz, kemény, szívós); akác (kemény, szívós, de rideg tapintású)

Haldokló gyerekek rajzai. Az egyik egy nagy madárrajt rajzolt, csak egy madár repült valamivel magasabban, a többi fölött, egyedül

appendix (topográfia)

------------------------

(szövetek :: magány)

(1) Antcsel Pál, 1970. április 20-án, a Mirabeau-hídnál nekiment a Szajnának.

Lassan, nesztelen emelkedő pokol, víz; fulladás - utolsó napok: hermetikusan zárt tartály, ahonnan lassan szívják le az oxigént; emelkedő víz.

A pillér tükröződő képét (úszó pillérek, úszó tornyok <= Tübingen) hajladozó nádasnak látja (peszah - Nádas-tenger, Sás-tenger), melyen száraz torokkal kel át - megállt a rakpart szélén, a betonfal peremén, aztán egyszerűen előrelépett. Nem dőlt, hanyatlott, ugrott vagy zuhant, egyszerűen lelépett, és mintha csak egy láthatatlan rámpán gyalogolt volna, lesétált a vízig, a mellette kétoldalt fodrozódó nádmezőkig. A víz a test, a kövek súlyától kettényílt, és falként megemelkedett mellette, ő meg mint egy üres, lefelé tartó folyosón továbbment, mozdulatlan, nyitott szemmel, bele a zöld, folyékony üvegbe…

A"kivonulás" két nézőpontból való elmondása (hajléktalan; "der sprecher").

Arrafelé vitte a víz, ahol kilenc évvel korábban sebesült tüntetőket hajigáltak a Neully-hídról a vízbe. Ha egy kicsit lassúbb (gyorsabb) a sodrás, esetleg utoléri őket.

Vagy levetette magát a hídról, és "von der Brückenquader hinüberprallte ins Leben" (Und mit dem Buch aus Tarussa).
Leugrott, de sohasem érte el a vizet, mert az elrugaszkodás pillanatában elszállt, mint egy porszem, fölkapta a szél, egy meleg légáramlat, és vitte, emelte a magasba, az égbolt zenitjére (magszerző madár < Kreatúra)
A pillér talpához csapodó és onnét a vízbe hanyatló test már nem az övé volt, éppen annyira nem volt semmi köze hozzá, mint ahhoz a puffadt, iszapos viaszbábuhoz, amelyet tíz nappal később húztak ki a partra, valahol (Courbevoie - itt van a Pont de Neully!) környékén.

/ Von der Brücken- / quader, von der / er ins Leben hinüber- / prallte, flügge / von Wunden, - vom / Pont Mirabeau. // Wo die Oka nicht mitfließt. Et  / quels amours! (Kyrillisches, Freunde, auch das / ritt ich über die Seine, / ritts übern Rhein.) - A híd / talpkövéről, ahonnét / az életbe át- / csapódott, szárnyak / sebekből - / a Mirabeau hídról. - in: Und mit dem Buch aus Tarussa (94. o., a vers mottója - "Vsze poetü zsidü - Minden költő zsidó" - Cvetajevától származik) - egy idegen kis könyvecskével a hóna alatt (Jabes), Tarussából (Cvetejava és Tarkovszkij) - Die Wende in Andrejs Leben kommt, als er Zeuge davon wird, wie eine Glocke gegossen wird. Die Arbeiten werden durch einen jugendlichen Glockengießer geleitet, der wahrheitswidrig behauptet hatte, er kenne die überlieferte Rezeptur für die richtige Zusammensetzung des Metalls. Als das Werk zuletzt gelingt, fällt er vor Erleichterung in ein Schluchzen. (Wikipedia) : a harangöntés motívuma (nem lehetséges hit nélkül harangot önteni)

Tarussa 70 kilométerre Kalugától. A Tarussa folyó torkolatánál (ahol a Tarussa az Okába folyik)

Cvetajeva Tarkovszkij apjába volt szerelmes (1940)

Taruszában az Oka folyó mellett volt Cvetejava családjának a dácsája.

vonzódott a számokhoz. olvasás közben a lapszámokat is hozzáolvasta a szöveghez (beleolvasta a szövegbe), és gyakran látta el jegyzeteit, személyes dolgait számjegyekből álló utalásokkal. ennek azonban soha nem tulajdonított különösebb jelentőséget.

(2) Gyerekként nem egyszer próbált árkot merni a Prutba. Benne állt térdig, félcombig a vízben, és egyre gyorsabban merte, lapátolta tenyerével a vizet, de amint kiemelte tenyerét az árokból, máris megtelt újra vízzel (wir schaufeln ein Grab in den Lüften). De hogyan is lehetne, hiszen a levegőbe sem lehet árkot ásni.

A Prut a Duna mellékfolyója, és azonos a forrásvidéke a Tiszával.
"Akinek a hozzátartozója vízbe fút', az nagypénteken sütött cipót vitt a Tiszára. Abba a cipóba egy gyertyát helyeztek, úgy tették a vízre. A víz csak vitte, oda vitte, az ott át' meg, ahol az a halott vót, ott forgott, forgott körülötte, ott megtanáták." (Sihelnikné Kuklis Ilona, Zenta, 1911.) "Kenyeret szoktak dobni a vízre, ahol a kenyér megáll, ott köll keresni a Tiszába fúltat." (Zabos Rudolf, Zenta, 1943.) // kenyér - kövek - bóják - víz tetején úszó zsákok (Ruanda - Kreatúra - gnúk) "schwimmende Hölderlintürme" (Tübingen, Jaenner)

Vizen tükrözödő (remegő, fodrozódó) pillér - úszó Hölderlintornyok, sirályoktól körülrajzott (sirály - kreatúra - Poe <= Arthur Gordon Pym) - merülő szavak.

(4) Vetkőzés

- "inged, ruhád leengeded / Mezítelen sírkő a hátad" (Pilinszky)
- rengeteg réteg, ingek, kabátok, trikók, blúzok, mindenféle kendők, takarók, rongyok
- didergés, vacogás, kozmikus kiszolgáltatottság
- folyóparton levetkőzni

(5) Süllyedés - reflexszerű levegő vissztartás; 30-90 másodperc múlva reflexszerű belégzési kísérlet. Víz kerül a tüdőbe, köhögés, ez még több vizet juttat be. A víz megállítja a tüdőben a levegőből oxigént kiválasztó szövetek működését, és egyben beindítja azt a reflexet, ami lezárja a légcsövet (hangrésgörcs), hogy megállítsa a további víz bejutását. Az oxigénhiány ájulást okoz (száraz fulladás). Eszméletlen állapotban elernyednek az izmok, megszűnik a görcs, ennek következtében újra víz áramlik a tüdőbe (nedves fulladás). Agyhalál.

A hangrésgörcs által megbénított légzés eszméletvesztéshez vezet. Az esetek 10 %-ban eszméletlen állapotban sem oldódik a görcs, és beáll a száraz fulladás általi halál. (Ilyenkor nem találnak vizet a tüdőben).

A fulladásos állapotban, miközben rohamosan fogy az oxigén (vér oxigénszintjének csökkenése / hypoxia), a vér szén-dioxid tartalma emelkedik. Bódulat, hallucinációk. A hátracsúszó nyelv elfedi a gégefőt.

hangrésgörcs vagy hörgőgörcs
A gége (larynx) függőleges átmetszetben homokóra alakú, üreges szerv. A gége porcai: gégefedő, pajzsporc, gyűrűporc, és a páros kannaporc. A szalagok közül kiemelendő a hangszalagok (ligamentum vocale), mely a hangrést (rima glottidis) határolja. A hangrés a gége legszűkebb része, ez választja el a felső légutakat az alsó légutaktól. A gége folytatása a légcső (trachea).

(6) Az írás leáztatása a papírról. A leázó tinta: fekete füst. Az írott felével a vízre fekteti a lapokat. Úszó papírlap, aztán egyszercsak kék füst (mintha alulról fújnák), parányi kék szalagocskák kacskaringóznak elő a papír alól. Nem akarta többé a betűket, a szavakat, rettegett tőlük, már jóval a leírásuk előtt. Nem egyszer szabályosan beléjük betegedett, képtelen volt kimozdulni a lakásból, érintkezni, és e bajtól némelykor még a legalapvetőbb biológiai funkciói is fölmondták a szolgálatot. Rettegett a leírt avagy csak leirandó szavaktól, a szavak árnyékától, úgy érezte, beléjük fullad, megsemmisül minden egyes vonásban. (Merített, elmerült, merülő szavak - tauchende Worte)

(7) A bolond lány

(8) A route

(9-10) A kettős megsemmisülés (az éjszaka, és a "híd felé")

éjszaka - az ébrenlét és az álom közötti harmadik tudatállapotban. Belső elárasztottság; a hormonok szétömlése az egész testben; mintha minden szerv szétömlene; az agy szétömlése a koponyában; vízpánik; kiütött fenekű hordó; semmit sem képes megtartani, minden ki-, szétömlik belőle; fára húzott, teli tömlő, amit egy furkóssal széthasítanak, úgy robban ki belőle minden nedv, szar, húgy, vér, nyirok, hormonok; forró homokkal töltött zsák; az önkontroll totális elvesztése; vegetatív összeomlás; kivetettség; // konkrét (vasárnapról hétfére virradó éjszaka): csúcsforgalom az éjszakai periferiquen, kozmikus magány, a test fölötti önuralom teljes elveszítése; zuhogás, ajtó csapkodás //; elárasztott tudat, alámerült tudat

("A második útvonal bejárása. Az utolsó éjszaka teljes megsemmisülés. Végig az ébrenlét tudatában. Mintha egy súlyos, végzetes beavatkozást minden narkózis nélkül végeznének el. Rettenetes állapot, valóságon túli. Kozmikus kivetettség, hermetikus bezártság az állapotban. Semmi sem létezik az állapoton kívül. Semmi sem érintett meg, semmit sem érinthettem meg. A tudatomban lezajlott jeleneteket, képeket mintegy körém vetítették. Semmiben sem voltam benne, semminek sem voltam részese, egyszerűen csak ott voltam, ahogy egy tárgyat kitesznek egy forgalmas utcára. Fizikai érzékelése a hormonok szétömlésénének. Mintha valami sűrű, forró, a túltelítettség érzetét okozó folyadék áradna szét az agyamban. Áthidalhatatlan, kozmikus távolságra mindentől. Köldökzsinórról leszakadt űrhajós. Csak egy jelenetre emlékszem, éjszaka állunk a periferique-n, talán a kocsi mellett, néma, szellemszerűen kavargó csúcsforgalomban. Elveszettség. Hogyan jutottam vissza, fogalmam sincs. Világosság nélkül, valószínűleg ott maradtam volna. Ma szinte biztos vagyok benne, hogy az egész pokoli incidens félálomban, közelebb az álomhoz, mint az ébrenléthez zajlott le. Remélem, valóban így volt, és ez az utólagos érzés nem a szellemi önvédelem ösztönös reakciója. Egyébként tökéletesen sikerült az út, mindent pontosan úgy bejártam, átgondoltam, megérintettem, lefotóztam, összeírtam stb., ahogy akartam..." / 2008. június 6. )

a híd felé: ólom-égbolt (Kreatúra), rajta meg-megnyíló, kékesfehér csíkok, mint zsilettel megvágott bőr, ahogy a felső hámrétegek megnyílnak; szikével megvágott vásznak (Lucio Fontana). a hasadék azonban nem sötét, hanem világos ("negatív").
- a porrá, porszemmé váló ember; a folyékonnyá váló ember; elszürkül, porszemmé válik, piszok a szemgolyón (Kreatúra); minden szilárd anyag kiszűrődik testéből; elvékonyodik, kihegyesedik az alakja; elfogy, testének szövete szétfoszlik, összeolvad a levegőben pörgő porral; útközben fogy a levegője, mire kiér megfullad (légszomj, élve eltemetés); a vízben kezd lélegezni; muzelmannként ér a hídhoz. A muzelmann járása: süllyedő vállak, előrefelé megnyúló nyak, előredőlő felsőtest, a vállnál kissé befelé forduló kar, lógó, himbálódzó fej, minden lépésnél kissé berogyó térdek, amelynek következtében az ülep le-föl emelkedik; a már idősebb, de még nem öreg gyengeelméjűek tartása, járása.

(11) lakás

Valójában a lakás túl nagy volt, kevés bútorral. Csupasz, fehér falak. Élete utolsó hónapjaiban nem tudta elviselni a falra akasztott képeket. Egy nagy, hosszú asztal, súlyos tölgyből, ez szolgált íróasztalként is. Hat nehéz, magas támlájú szék. A fehér, az egyik oldalfalat teljesen elfoglaló könyvállvány szinte üres volt. A polcokon csupán K. (Kafka) összes művei, néhény folyóirat, és elszórva egy-egy könyv, dosszié. Tekintélyes könyvtárát a feleségénél hagyta. Más könyveket és anyagokat az iskolában raktározott, ahol gyakran írt. A sarokban egy régi, kikopott, barna bőrfotel, mellette egy modern állólámpa. Ez szinte otthonos sarok volt. Itt olvasgatott esténként, és ez előtt állt a kerek, magas kisasztal, amelyen egy fotográfia mellett egy vaskos biográfia hevert, mindig ugyanott felcsapva, a lap közepén tekintetével ezerszer kijelölt mondatnál: "Néha elborul a géniusz és alásüllyed szívének keserű kútjában..." A szöveg egyébként így folytatódott: "…többnyire azonban csodálatosan ragyog apokaliptikus csillaga, a melankólia."

A zsinagóga felé haladó embereket figyeltem, és elképzeltem, hogy megpillantásuktól kezdve csak egy percet élnek, tehát körülbelül addig, amíg elérnek az Atelier színházig vagy - haladási sebességüktől függően - valamivel tovább, pédául addig a házig, amelyikre a tér felőli erkélyen állva a lakásunkból látni lehetett. Ebben a házban lakott, a második emeleten, az a férfi, akit magamban Monsieur Testének hívtam. Talán a lakás berendezése miatt, amit jól ismertem. A férfi gyakran kint állt az erkélyen, sohasem a kőkorlátnál, hanem úgy félméterrel mögötte, a nyitott erkélyajtó előtt, amelynek minden napszakban gyenge, barnás műfénnyel megvilágított nyílásában tanulmányozhattam a leginkább egy vidéki bútoráruház mintaszobájára emlékeztető szobabelsőt. Semmi sem árulkodott a szokásos íróasztali munkáról, lámpa alatt, papírok és tolltartók között. A zöldes árnyalatú, menta illatú szobában a gyertya körül csupán vigasztalan, absztrakt bútorzat - ágy, óra, tükrös szekrény, két karosszék, mintha észbeli lények lennének. A kandalló tetején néhány újság, jó egy tucat, számokkal teleírt névjegy és egy orvosságos fiola. Sosem éreztem erősebben a tetszőlegességet. Egy akámilyen tetszőleges lakóhely volt, analóg a teorémák tetszőlegességével - és talán éppen annyira hasznos. Vendéglátóm a legáltalánosabb enteriőrben élt...

A ház legfelső emeletén beléptünk egy kis bútorozott appartement-ba. Egy könyvet sem láttam. Semmi sem árulkodott... (stb.) Azokra az órákra gondoltam, amelyeket ebben a padlászszobában töltött el.

Valery: Monsieur Teste (21.o.) / Törlesztés (Bedekker) Roonstr. A lakás leírásának folytatása Ilana Shmueli alapján (Sag, dass Jerusalem ist, 51.o.)
Az elhagyott lakásban, az asztalon, egy felcsapott Hölderlin életrajz volt. Celan aláhúzta az idézett mondat első felét.

kapu mozaik kő ha szemben állunk a kapuval balra tükör jobbra egy duplaajtó szemben egy ajtó valószínűleg ott a kapu a lépcsőházba jobb kéz felé mellette egy étterem kínai mellette a Mirabeau hotel jobb kéz felé azt jelenti hogy háttal állok a háznak balkézre a szajna felé a másik sarkon egy patika

-------------------------

= módszer: "másolás" - mint a Nyolc percben a Mr. Chance vagy a szarvas jelenet, vagy a Kreatúrában a gnú vándorlás. Bejárni az utat; ugyanazt a követ, földet, korlátot érinteni. Ahogy a 21 grammban kiment a nő a baleset színhelyére, és leült az útra.
- fulladás: aut. maszk (Hölderlin); vízbefulladás; fej lenyomás (menekültek kitoloncolása a repülőn); waterboarding
- a háztól a híd ca. 394 lépés (route):

a ház mellett balra 9 a sarokig;
14 át a zebrán a másik oldalra;
43 a metró megállóig javel andré citroen;
9 még a metró oldalán a zebráig, most fogok átmenni a ház oldaláról a másik oldalra;
8 átértem a másik oldalra balra fordulok, most fogok átmenni a szajna oldalára;
6 kb az első zebráig;
át a zebrán 7;
egy kis járdasziget, balkézre tér, körforgalom, jobbra az Eiffel-torony, innét 10 a második zebráig;
14 át a második zebrán, a szajna oldalára, itt a gyorsvasút megállója, itt nem lehet lemenni, balra kell fordulni, a megálló épülete mellett;
21 az állomás épületének sarkáig jobbra a híd felé;
9 valószínűleg itt a gyorsvasút megállója, a Jave, tovább a ház mellett, a ház rövidebb oldalának sarkáig 12, aztán jobbra;
itt kell lemenni a hajókhoz 7 (le lehetne menni balra is, de jobbra fordulok) 8, 9, 10....110 lépés;
innét kell elfordulni balra, itt vagyok balra, mindenfelé kocogók, elindulok a rakparton;
a vízig 22, itt balra, a víz mentén, a híd alá;
kb. 100 lépés volt.
ha szemben állok a szajnával, jobbra hajók, mögöttem balra a sátor, előtte egy furgon, graffitival. az oldalsó tolóajtó nyitva, egy középkorú, atlétartrikós férfi éppen pakol ki valamit, egy asztalt, sakktáblát, fölállítja a bábukat, aztán leül a nyitott ajtóban, az asztal elé, és sakkozni kezd magával;
gáztáblák számokkal, minden számot észrevesz útközben;
aszfaltba préselt számok / dátumok

- beleölte magát a hiábavaló szavak dögkútjába (előbb a megszólalásba, a hiábavaló szavak dögkútjába, aztán a Szajnába fojtott szavak.)
- 1970. március 21., Tübingen. A "Lichtzwang"-ból olvasott. Vásárolt egy képeslapot a toronyról, és elküldte Izraelbe egy barátnőjének, egyetlen szóval: "stehend".
- Április 20. Hitler születésnapja
- peszah - elkerülés - szabadulás a szolgaság házából; az ünnep hét napja közül csupán az első emlékeztet a kivonulásra, az utolsó a "Nádas-tengeren" való átkelésre. Melyik tenger volt a Jám Szuf, a Nádas tenger, ahol a mindenható a zsidókat "száraz lábbal" átvezette, nem tudjuk.
- Bunám rabbi mondotta: ...az ember mindig két ajtón halad át: amikor ebből a világból távozik, és amikor az eljövendő világba belép, majd onnan is ki és megint be. /Buber II/285; Parmenidesz - "Die beiden Türen der Welt / stehen offen... (Celan: Grabschrift für Francois - a fia) - duplaajtó-motívum (< Kreatúra)/
- Jákob küzdelme az angyallal (1. Mózes, 32, 25 ff, 224. Celan-bió), Celan küzdelme a nyelvvel
- vitte a víz ébrenlétből vagy álomból, életbe vagy halálba
- hajnali szívidegesség, felriadás ("ich werde abgeholt"-mótívum génje) - a test pánikja

-------------------------

11. a tárgyi világtól való elidegendés; megszűnik a tudata és a tárgyak jelentése közötti (hagyományos) viszony
- Hirtelen megéledő város - hosszú ideig állt, hogy minden elhaladhasson mellette
- a mozdulatlanságig lassúlás
- mozdulatlan, mélytengeri város, az egész város árterület, akvárium, amelyből lassan szivárog az oxigén, nem marad más a légkörben, mint egyetlen színtelen, szagtalan, fojtó gáz; száraz fulladás; megszűnik az atmoszféra
- lépcső: nem emeli a lábát, nem érti, mire való a lépcsőfok
- odaül az asztalhoz, és raszterpontról raszterpontra (pointilizmus) tanulmányozza (letapogatja) a fotográfiát (a fotográfia a bőrfotel melletti kis kerekasztalon, félig becsúszva a felcspott életrajz elülső fedele alá. Nem lehet tudni, mikor és honnan került oda.)
- bámulja az ablakszemet: az üveg mögött higanyszínű szürkeség (a vízi hulla szeme), egy bogár mászik rajta, gumiszigeteléstől gumiszigetelésig
- máskor csak meredten bámulta a tárgyakat, tudata és a tárgy között azonban nem jött létre értelmi kapcsolat. Érzékelte a formát, a színeket, a tárgy anyagisága és jelentése között azonban nem jött létre kapcsolat, avagy megszakadt a kapcsolat, mint amikor két érintkező anyag közé egy szigetelő lapot tolnak.
- lefeküdt, de nem aludt már többé; a fülledt, pállott, állott, ázott ruhanemű nehéz szaga (nem váltott ruhát, rongyokban, rongyok között, a kilélegző ruhanemű - rothadt lélegzet); néha átcsúszott egy derengő, köztes állapotban, amelyben a valóság úgy hasasdt meg tudatában, mint az arcon széttaposott üveglap

12. az ablakban állt, fojtott, artikulálatlan rikácsolás. Bolond lány. Egyszemélyes kabuki színház

- dibbuk - átkulcsol, összeroppant, rátekeredik; mintha egy abroncs összeszorította volna felsőtestét (a gonosz szellem - gonosz terhesség), úgy jött belőle a hang. Az összeszorult gyomorból, tüdőből; a dibuk gúzsba kötve tartja a testet, lelket, szellemet / férfihang
- dibbuk - meghalt, bűnös lélek, akinek még a lélekvándorlás sem adatott meg, ezért egy élőben keres "menedéket". A "gazdaállatba" egy titkos bűn által ütött nyíláson keresztül hatol be.
- miféle lélek foglalta el, tapadhatott bele, tartotta örök szorításában; miféle tévelygő lélek, hogy se állat, még a legalantasabb sem lehetett, a pokol is kivetette -

Küldeményt hoz a postás. Ajánlott. Kérem, itt írja alá. Csak állt, bámulta a kézbesítőt, tartotta ujjai között előzékenyen a tollat, de nem értette, mit kellene tennie. Zavartan, félkegyelműen mosolygott. A kézbesítő tapintatos mozdulattal visszavette a könyvecskét és a tollat, és azt mondta: minden rendben, az sem baj, ha üresen marad a rovat, végül is megkapta a küldeményt. Nem igaz? Hogyne, hagyta jóvá, és kissé esetlenül állt a küszöbön, a kezébe nyomott küldeménnyel. ( a bebocsátás feltétele a névtelenség - a küldemény feltűnése a 3. részben?)

16. (katarzis)
visszatérni eredeti állapotába, ami volt, mielőtt lett volna, mint a papírról leáztatott tinta

és elpusztulva életre fordította a halált (Keresztes Szent János)

visszaolvasható-e a szó a leázott tintából, a lélek a porból

kopogtat az ajtón. "ki az?" "te"

20. Januar (20. Jaenner) - Wannsee-Konferenz

a gát rácsozatán fennakadt hulla (Kafka-novella) / "Most megyek és bezárom" hiábavaló élet, gescheiterte halál.

Különösen ébredt, mert mintha éppen elaludt volna, ahogy egyszercsak megcsúszik az ébrenlét, akár egy lapos, széles földréteg. Még nem omlik le, csak szánkázik egyet a partoldalon, aztán megállapodik, itt-ott még peregnek benne a homokszemcsék, némelyik szinte vízszintesen, ahogy egy gyöngyöző vízcsepp cikázik át az esőverte ablaküvegen.

körülnézett - jó volt ide megérkezni - egyszerre volt könnyű és nehéz - alig fodrozódott benne gondolat, és ez könnyűvé tette, csak a teste húzta

Innét indult. Lecsatolja az óráját.
Muselmannként érkezik meg. Az alsó rakparton fölbukik, négykézláb kúszik
de aztán "feltámad", mintha egy hatalmas madár kapaszkodott volna belé, és emelte volna föl, súlytalanná vált, csak a lábait kellett kiegyenesítenie, és akkor meghallja a nádas suhogását - utalás az 1-re (16-ban) és akkor - katarzis, nádas tenger - közbeékelni (15) a fulladás jegyzőkönyvszerű, orvosi leírását

A kapuban egy pillanatra megtorpant, arra gondolt, esetleg megszámlálja lépteit. Séta előtt gyakran fölcsapott egy könyvet, és először csak annyi lépést tette, ahányadik oldalon kinyilt a könyv. Ezt a szakaszt azonban már többször lelépte, tudta, hova vezet. rövid tétovázás után kilépett az utcára.

------------------------

(szövetek :: félelem)

A Kreatúra Hölderlin részének fordításakor újra elő kellett vennem az írás előtt és közben készített jegyzeteket. Legalábbis ami maradt belőlük. A "munkafüzeteimet", használat után, már 15 éve eldobom. Valahogy - legalább mennyiségi szempontból -, úrrá kell lennem a folyamatosan dagadó anyagon. Újra meg kellett állapítanom: ami igazán érdekel a művészetben, az a keletkezés folyamata. Ami kész, éppen úgy mozdíthatatlan, mint a semmi. Ami kész, éppen úgy nem visz sehova, mint a semmi. Mozgásban csak a keletkezés tart. Engem is, a művet is. A művészetben sokkal izgalmasabbak a Materialsammlungok, a szövetek, a szertárak, mint a könyvtárak vagy a múzeumok. A jegyzetek, töredékek, vázlatok, kísérletek, tervek leszólásának évszázados kritikai hagyománya van. A szűklátókörüség, a korlátoltság hagyománya. A mű a hálózat, az ebből leredukált késztermék egy holt, merev és mozdíthatatlan kegytárgy. Nem véletlen, hogy minden mű kizárólag a későbbi, körülötte létrehozott recepciós hálózatban képes csak túlélni. Ha ez hiányzik, semmi sem tartja fönn, semmi sem tartja meg. Belezuhan az utókor beláthatatlan és feneketlen mélységébe.

* * *

1806. szeptember 11-én egy háromtagú, egyenruhás különítmény jelent meg a Haingasse nyolcas számú háza előtt, és elhurcolta Johann Christian Friedrich H-t, egykori udvari bibliotekáriust és összeesküvot.

195 évvel később - megemlékezés a rádióban Hölderlin elszállításáról Tübingenbe. Ekkor határoztam el, hogy szeptember 11. az én személyes H. napom lesz. Szinte ezzel egyidejúleg zajlott a new yorki terror támadás, amely aztán hosszú időre kisajátította magának ezt a dátumot, és évekre ellehetlenítette bennem az eredeti terv megvalósítását. Végül visszavettem a dátumot.

Amikor a városba költözött, egy hajnalon dübörgő léptekre ébredt. Hanyatt feküdt, mozdulatlanul, a testére párhuzamosan kinyújtott végtagokkal. Szeme felpattant, és mintha forró folyadékkal teli tömlőket hasítottak volna föl a testében, szétömlött húsában, zsigereiben a félelem. Szemgolyója vakon nekifeszült a sötétségnek... Kiront az utcára: "Nem vagyok jakobinus! Éljen a király! Vive de.."

H. összeomlása: ahogy a torony emeletei egymásba roskadnak. A mászás, csúszás-mászás motívuma.

Látogatás Schillernél, 1793 szeptember végén. Valószínűleg Goethe is ott volt. Egyszerűen észre sem vették. Sem az nem jutott az eszükbe, hogy behívják a szobába, sem az, hogy kiküldjék. Mellőzöttség. Nem rosszból, egyszerűen átsiklott rajta a tekintetük, oly áttetsző, kristályos volt. Nem ért föl hozzá a tekintetük.

Jéna - Dr. Müller levele (Bertaux:135): Valami költőcske, homme de lettre - egy looser, csődtömeg. Normális foglalkozásra alkalmatlan, magisterként, bibliotekáriusként kudarcott vallott, kitartott.

Irogat? Nemes tevékenység. A sorok között kétségtelenül vannak jó ingredienciák. Ettől persze még senki sem lesz költő. Irjon rövid versecskéket és válasszon mindig emberileg érdekes témákat. (Härtling/203)

Kedélybeteg, beteges fantázia, semmiféle komoly hivatali ügymenetre nem felhasználható.

Testbe zártság - eingeschlossen im Leib - szociális fóbia - a rasende őrület pokla - a pokróccal leszorított fej - fulladás - élve eltemetettség -a teljesen lebénított testbe zárt tombolás (tomboló elme). A bezárt elme: mintha egy kő belsejében lenne a tudat, amelynek kiterjedése éppen akkora, mint a kő belső tere. Ráfeszül a kő áttörhetetlen belső burkára. A maszk, a kiáltás, az üvöltés elvétele = teljes bénultság.

Terrorban nincs katarzis.

Elképesztő az a sok pszichó-fecsegés, ahogy sekunder-literatur áradásszerűen elbeszél a téma mellett. Éppen ezért a H-rész: terror. Nyers, brutális terror.

Hármas egység:
- várakozás - félelem (a félelem temploma) - hallucinációk (szoba, zongora stb.) - "Loch im Sein" / a létezés üres kútjában
- elhurcolás, tomboló terror
- megnyugvás / és csak nézte a tájat, a német tájat

Külseje: 175-180 cm magas (akkoriban magasnak számított), kisportolt, energikus, jó képű. Barna hajú, boltozatos homlokú, barna (Johann Georg Fischer an August Neubert, 1843. januar 30.: kék szemről beszél - őrült pillanataiban átváltott kékre) szemű, kerek áll, széles váll. 50 km-t tudott naponta gyalogolni.

Haingasse 8, hátsó épület, első emelet, 1 szoba, 1 ablakkal. A szoba, ahonnan elviszik (zongora; Celan, M. Klein) - a házat lebontották, der Vermieter war der Sattlermeister (nyerges, szíjgyártó) Lattner.

"A műfénnyel megvilágított helyiség leginkább egy vidéki bútoráruház mintaszobájára emlékeztetett. Semmi sem árulkodott a szokásos íróasztali munkáról, lámpa alatt, papírok és tolltartók között. A zöldes árnyalatú, menta illatú szobában a fénytelen gyertya körül csupán vigasztalan, absztrakt bútorzat - ágy, óra, tükrös szekrény, két karosszék, mintha észbeli lények lennének. A kandalló tetején néhány újság, jó egy tucat, számokkal teleírt névjegy és egy orvosságos fiola. Sosem éreztem erősebben a tetszőlegességet. Egy akármilyen tetszőleges lakóhely volt, analóg a teorémák tetszőlegességével, és talán éppen annyira hasznos. Vendéglátom a legáltalánosabb enteriörben élt…" Valójában a lakás túl nagy volt, kevés bútorral. Csupasz, fehér falak. Élete utolsó hónapjaiban nem tudta elviselni a falra akasztott képeket. Egy nagy, hosszú asztal, súlyos tölgyből, ez szolgált íróasztalként is. Hat nehéz, magas támlájú szék. A fehér, az egyik oldalfalat teljesen elfoglaló könyvállvány szinte üres volt. A polcokon csupán K. összes művei (Pindaros), néhány folyóirat, és elszórva egy-egy könyv, dosszié. Tekintélyes könyvtárát a feleségénél hagyta. Más könyveket és anyagokat az iskolában (könyvtárban) raktározott, ahol gyakran írt. A sarokban egy régi, kikopott, barna bőrfotel, mellette egy modern állólámpa. Ez szinte otthonos sarok volt. Itt olvasgatott esténként, és ez előtt állt a kerek, magas kisasztal, amelyen egy fotográfia mellett egy vaskos biográfia hevert, mindig ugyanott felcsapva (Diotima levele), a lap közepén tekintetével ezerszer kijelölt mondatnál: - - - (lásd a jegyzeteket 51/10) / Valéry: M. Teste / Celan lakása / H. szobája

Visszafordulok, mintha hirtelen szemközt is megnyílt volna a fal (ablak). A tiszta, torzításmentes tükörben élénken felragyog a szemközti intézet kertjének egy részlete. A komor falból szinte beteges frissességgel, egy másik világból virítanak elő a lassan imbolygó, zöld lombok.

Néha gügyögött, beszélt valami keverék nyelven: a szó "nur Mittel, den Atem vor dem Ersticken retten." (Nelly Sachs)

Anyjának: "Meinen Dornenstock hab ich vermutlich in Nürtingen. Sollte es sich finden, so bitt ich gehorsamst mir ihn zu schicken, weil er mir ein unentbehrliches Meuble ist." - Ezzel a bottal húznak végig rajta (a vándorlás mint kozmikus élmény) - Der Wanderer 106

Zongora, átvágott húrok, felszakított billentyűk, a hamis hangok kiiktatása, képtelen volt elviselni a hamis hangokat (fortepiano). Minden billentyűhöz két vagy három húr, a mélyebbekhez (basszus) (vörös)réz, a magasabbakhoz acél. A húrok viszonylag könnyen átvághatók, mert nagy feszültség alatt állnak (öt, öt és fél oktáv). Csontbillentyűk, a fekete billentyűk tetején mahagoni, oldalt azonban festett. A billentyűket egyenként nemigen lehetett kimozdítani, előttük van egy keresztléc pöckökkel, ezek eltávolítása után az egész klaviatúrát lehet kiszedni. Cseresznye, diófa, borostyánlakk, a hangszer szárnyas teste (szekrény)
cseresznyefa (borítású?). Borostyánlakk, csont, illetve mahagoni borítású fenyőfa billentyűk, vörösréz/acél húrok, szarvasbőr bevonatú, bükkfa kalapácsfejek. Ca. 1,4-1,8 m hosszú, flügel forma. Phaethon nővérei lakkozták a fortepianót. (A borostyán a Phaethont sirató növérek könnyeiből keletkezett.)

Álom: a lekvárnak való cseresznyét lerázzák. Gyerek, áll a fa alatt, hullik nyakába a csiklandós cseresznye, kacag

Félelem a várfogságtól. (Hohenasperg, élve befalazás, élve eltemetés, gödörben elrohadás stb.) A börtön, gödör, doboz/láda megjelenítése (feljegyzések egy Erdlochból). Felébred, nem lát, elvesztette a látását, egy földalatti üregben van, érzi a nedves föld ízét, szagát, érinti az agyagot.

Ich werde abgeholt.

Félelem, hogy megsemmisítik az írásait. Semmi nyom nem marad utána. Sose tudja majd bizonyítani, hogy költő volt.

Száradó test: egyre beljebb, egyre mélyebben érzi - bőr, hús, csont

Paranoiás félelem, hogy elviszik; hetek óta várja a poroszlókat (törvényszolgákat), állandóan hallja a lovak patáinak dobogását, a csizmák zuhogását, az üvöltözést, dörömbölést. Lebontja a szobát (Coppola: Magánbeszélgetés). A börtön leírása (kőgödör, ebben kuporog képzeletben), Festung Hohenasperg. Csak a fal mellett oson, ugrál egyik saroktól a másikig a szobában, kódolt nyelven beszél magával, aztán mozdulatlan katatónia, várakozás, a kápók várása. Miért nem megy ki az úr, a fejét megszellőztetni? Biztos besugó (agent provocateur), nem mondhat neki semmit. Hát nem látja, hogy nem lehet kimennie? Minden zárt. Mindenki spicli, de ő nem mond semmit, tudja, hogyan kell lapunia, a szobába is csak saroktól sarokig ugrál, csak keverék nyelven beszél, keverve a deák, görög, sváb szavakat, neveket.

Francis Bacon: látta saját megszaggatott, meggyalázott, csupasz húsát, ahogy a mészáros horgán lógnak (hús - kreatúra - kannibál). Koponyája teli fölhasadt sebekkel: az egyik lát, a másikon hall, a harmadikon keresztül értelmetlen, idegen szavak bugyognak elő, hogy ne fúljon meg a lélegzet (Nelly Sachs). Árnyéka rávetődik az ágya melletti falra, megnyúlik a mennyezetig, ott megtörik, és kúszik tovább a feje fölött, beborítja az egész teret, egész létezését, lenyomja, fojtja, mint egy fejre szorított, vastag kupecpokróc. Növeszti a körmeit, kékíti a szemeit.

Fölviszik a hegyre, ahová rövid az út, de egy élet nem elég a lejövetelre. Sötét folyosó, lépcső, egy másik, még mélyebb folyosó. "Olyan helyre dugják el, hogy se a napot, se a holdat ne lássa." (463) "Féltem, el találok esni. Jobbomat tehát tapogatózva a szobák falához, balomat a folyosóéhoz vetettem, de úgy kaptam vissza a balt, mintha kígyót illettem volna a fűben, mert a kőszikla penésze a tenyeremen maradt. Itt azon szobát, mely e foylosón a negyedik vala, de a XIV. no. alatt állott, megnyitotta. Elijedtem, meglátván penésztől annyira általevett ajtaját, mint a pincéké lenni szokott, s amint benyitám az ajtót, megcsapott a penész bűze. Miota a vár áll, soha ezt ki nem meszelték; a scorbuticus rab, gyomorszékén ülve, a falra köpte nyálát, s az perpendiculáris lineában folyt le, hol sápadtabban, hol veresebb színt hagyva a falon. Irtóztató volt látni. Az egyik oldalfaltól a másikig egy gerenda vala vonva, s arra hídlás, mint a lovak alatt az istállóban. Egyszerre léptem fel a hídlásra, ki nem állhatván a bűzt, mentem az ablakhoz. " (Kazinczy: fn/465) - csorgó rüh (533)
Kazinczy: csizmavonó, megcsapták az ablaka rostélyát, szerelmes leveleit összezsinegelve író szekrényében tartotta, ahol olyan tisztán világított, mint ködös időben a nap (421). Motozás, üveges hintó, titkos polizey, klastrom, illuminálva vala minden utca (458), transzport (!!!), fortepiano, csorgó rüh.

Vissza Bordeuxból: át a koponyák mezején. (Csontmezőn tapos... felázott föld... félig betemetett ruha, zubbonydarabok, végtagok; másutt a sár alól földerengő hús- és rongycafatok. Mintha koszos víz, jég alól derengenének föl. Árvíz - viszi az állatokat, embereket, zsákokat (folyó motívum - Celan) // O wie die Sonne nider sengte / und mich das pralle Licht verzehrte / als ich entflohen von Bordeaux / die schreckliche Vendée durchkreuzte/ wo es von Leichen aus der Erde schrie / und ich bei jedem Schritt auf Schädel / und Gebeine stiess im Acker - kép a 134. oldalon

Diotima levelének megevése (a szerető megevése); a pribék beletúr szájába, de már későn - kiszarod te még a lelkedet is, és mi a szarból is tudunk olvasni.

Pribékek - az ajtó nem volt elreteszelve, de akár el is reteszelhette volna, mert kilincset sehol sem használtak. Puskatussal bezúzták az ajtót, és átgázoltak a beszakadt deszkán a szobába. Szekercével szakítják be az ajtót, noha nyitva áll. Öncélú brutalitás, terror, a szoba feldúlása. Reggel ötkor jönnek, amikor a test és a lélek abszolut mélyponton van. Falépcsőház - a vasalt csizmák dobogása.

A bejárati ajtó alatt halványan beszűrődő, lépcsőházi fény.

A szobában: wir sind da… "um zu einem brauchbaren Bürger der menschlichen Gesellschaft wieder hergestellt zu werden" (Siegfried Schmid apjának kérelmező levele fia felvételének ügyében in: Bertaux/246). Talál egy cetlit, olvassa. A másik a sarokban hugyoz a papírokra. Mi ez a baromság? Mi ez az összeesküvő szöveg? - "Kehren die Kraniche wieder zu dir, und suchen zu deinen /Ufern wieder die Schiffe den Lauf? umatmen erwünschte / Lüfte dir die beruhigte Flut, und sonnet der Delphin, / Aus der Tiefe gelockt, am neuen Lichte den Rücken? / Blüht Ionien? ists die Zeit? denn immer im Frühling, Wenn den Lebenden sich das Herz erneut und die erste / Liebe den menschen erwacht und goldner Zeiten Erinnrung, / Komm ich zu dir und grüss in deiner Stille dich, Alter!" Csak úgy két ujjal kikapta H. kezéből a papírlapot, és teátrálisan forgatva szemét, a magánhangzókat, különösen az u-kat és az o-kat hosszan meghúzva deklamálta: ... A sorok közben nem egyszer jelentőségteljesen a társára nézett, majd elrántotta a papírt a szeme elől, és szinte beledőlve H. arcába üvöltötte: Mi ez az állatság? Valamiféle titkos nyelv? Összeesküvés? Miféle darvak? Delfinek? Németország ez! Nem Afrika! // ... Majd elrántotta a papírt a szeme elől, és egészen közel hajolva H. arcához, szinte belesúgta a másik szájába: Nun, Alter, kehren die Kraniche wieder zu dir? Szállnak a darvak? (Der Archipelagus - 123)

A kocsi (ketrec-fogat, állatokat szállítanak vele; gödör), a hermetikus bezártság színhelye; fej leszorítás (pokróccal), maszk, a maszk leírása, a félelem leírása.

Az üvöltés elvétele (bőgés - szarvas; sikoly, Urschrei - újszülött, ősember, a meggyalázott test stb.)

Nem tudott már beszélni (a beszéd visszafogott üvöltés), csak ordítani, de nem ő ordított, hanem a test; hatalmas, törszerű körmök.

Kísérő: Georg Hammelmann (Weissbinder, kádár). Hammel = ürü, herélt kos; tökfej - a szó a megcsonkít gyökből vezethető le.

Kocsi: ("nagy utazás") - a kocsi falának repedésén lát csak ki (a kocsi/vagon résén át nézte a meg-megzökkenő, hullámzó, német tájat); szemén átúszik az örület kéksége.

A szállítás - Homburg/Tübingen - költsége: 137 Gulden, az anyja fizette. A szállítás pontos útvonala ismeretlen.

S futott vele a hegyorom, a pirosan sugaras csúcs, a nap, ki rá a sugarát nyájasan ontotta alá, és az eleven rétség, a hársak, a susogók, a vígszívű kórus, mely ring az ágaikon, a nyugodt kékség, a végtelen árral elömlő a barna hegyek körül és az erdei zöldje fölött, és villantak tarka színek viruló ligeteken, a szabad mezők nyájas zöldje között réti kis út kanyarog, fölötte méhek zümmögnek, a pirosló lóhere szirma fölött tétova lepke rezeg, izzón nyilaz a nap, hallgatnak a szelek, egyéb sem fodroz tiszta leget, mint a pacsirta szava, aztán felzúg a bozót, meghajlik lombkoronája mélyen az égernek, szélben ezüstlik a fű, egy pillanatra mintha hirtelen ambrosiás éj kelne, illat szál, levegő hűl, árnyas bükkfaliget nyújt gyönyörű fedelet, erdő rejtekein tovaillan a táj is, s kigyózó ösvény fut a magasba tovább, lopva bocsát be az ágak lombos rácsa kevéske fényt, kékség pillant lomb közibé, majd fátyol szakad és váratlan nyílik az erdő, s visszatérnek tüstént a nap vakító sugarai, tárul a távolság az égig, s kék hegyek ormáig terjed a világ, alatta, a hegy lábánál, mély szakadákban rezgő tükrű folyó zöld víze vándorol át, alant és odafönt is éter, nincs vége se, mégis, örök magas és örök mély közt fut az ösvény, dús ölű völgy. És ekkor szemén lassan átfutott a lég kéksége (- In lieblicher Blaue blühet mit dem metallenen Dache der / Kirchturm. Den umschwebet Geschrei der Schwalben, den / umgiebt die rührendste Blaue. Die Sonne gehet hoch darüber und / färbet das Blech, im Winde aber oben stille krähet die Fahne." (Waiblinger idézte "Phaeton-segmente" - "keresztül a kékesen vibráló légen, gyomrában, húsában, vérében a kreatúra és a gyerek húsával, vérével. Így repültek át az egeken, így jutottak ki a csillagokhoz, a plejádok kékesen tündöklő mirtuszai közé"). - A messzi kékségben bomló virág a templomtorony fémes gombja, körülötte csivitelő fecskék, kék fátylak, és mintha ugyanez a kékség úszna át a szemén, és most már az egész transzport ideje alatt a vagon sávosan szabad ablakán át nézte az oly ismerős, és mégis idegen tájat, a német tájat. (Schiller: Séta) - nyirkos árnyékot vetnek a bükkök. (George), átszűrődő, szakadó, pásztázó fény, ringó virág, fű, bozót, cserje, levelek csipkéi, köd, fátyol, lebeg, szakad, permetez, türkíz, zöld, kék, barna, sárga, okker, cinóber, lepke (lassítva száll), madarak, hullámzó dombok, kavargó, úszó, ingó, toluló, foszladozó, lengő, szálldosó felhő, felemás fények, a dombháton árnyék, a völgyben kúszó nap, ösvény, meredély, dongó, fáradt, lassú darazsak, tövis (szögesdrót), illatok, nedves, korhadt, pereg a fény, köd, már alig leheltek illatot a kelyhek

* * *

(Forró) homokot iszik (harang, sivatag) - wen man ihm aus dem Homer vorliest, beruhigt er sich (Gólem/Bedekker/Rusze)

Egy lárvaarcú báb száll ki Tübingenben. (Ritkás, hátra fésült, hátul már a bőrről részben levált haj, vonástalan, tiszta viaszarc, félig nyitott, higanyszínű szemek. Talán az arcbőr, a feltűnően magas, boltozatos homlok állapota... - ez érkezik meg Tübingenbe.) -"Két mozdulatlan, merev, halálos maszk." (A kreatúra és a madár összenézésének pillanata) - Pindar - izzadságtól leolvadó, leázó tinta / lárvaarc - Lebensmotto von Descartes: larvatus prodeo - ich trete maskiert vor - Hamlet

Napról napra útra kelek és keresem a másikat, rég kifaggattam már a vidék minden útját.

Öldöklő angyal - kereszt és "szent szív" (sacré coeur)

Itt érte el a csatamezőt - A pokol respublikája. Az emberek, mint a táj. Royalisták, jakobinusok, martalócok, markotányosok, banditák, leginkább semmifélék, félig ember, félig állat nyomorult lények, kövek, végtelen sármezők, testük rongya üvegesen dereng elő a félig fagyott föld alól, csatamezők, szétkenődött hősök

Minden este kiteregette térdére a levelet, vakon, ujjaival olvasta a papír erezetét, de fényben is csak annyit fogott föl belőle, "siess, siess" (Bertaux: Hölderlin, 591), és máris emelte, vitte, ragadta volna magával a hívás, ha az elnehezült hús, megkövesedett csont nem húzta volna vissza az ájulatba. De az álomban is tudta, előbb kell odaérnie, mielőtt a lélek belefúl a vizenyőbe, a vörös láz szétégeti a testet. Egyenlőtlen verseny volt, és talán jobb is volt így, a holttestet már elvitték a huszárok, nem láthatta a medalionból kitépett, vörös gumókba dagadt, puffadt arcot. Napokig eszelősen bolygott az erdőben, üvöltött, mint az állat, az utcán szétszaladtak előtte az emberek, a hangját akarta hallani, a hangot, de csak a folyók zúgását hallotta, a gyilkosokat és a gyilkolást… mit várt tőlük - micsoda kultúra! - napokig csak verte a zongorát, végül kimerülve ledobta magát az ágyra, és akkor a széken ott ült S., ölében a pergeman fedeles könyvvel, a táblán a pergamen, mintha a bőr legfelső hámja lenne, és olvas: (Erre az istennő így szólt, a bagolyszemü Pallasz // Iliasz - első ének): "Jöttem, hogy szűnjék haragod, ha ügyelsz a szavamra; istennő küldött le az égből, hókaru Héré, ő, aki lelkéből szeret és félt téged is, őt is. Szűntesd hát a viszályt, kardod ki ne rántsd a kezeddel: szóval azonban csak szídd őt kedvedre tovább is. Íme kimondom a szót, és ez megy teljesedésbe: dölyfe miatt háromszor ilyen nagy fényes ajándék lesz a te részed még: szelidülj hát, tedd a szavunkat." Megnyugszik, együtt mondják az utolsó sorokat, talán el is alszik. "Täglich geh ich heraus und such ein anderes immer,/ habe längst sie befragt, alle die Pfade des Lands" (Elegie)

A hegyekben a tél fölzabált mindent, se embernek, se állatnak nem maradt semmi, még a pásztorok is haramiák lettek. Heteken át csak gyalogolt, számlálta a lépteit, míg az érzéketlenségig nem zúgott a feje.

Istállókban, fogadók háta mögött, romok között aludt, körülötte farkassá vadult kóborkutyák ólálkodtak.

Ellőtt tetejű, kifosztott házak. Egész úton a gyilkosára várt, de majd csak az érkezés gyilkolja le.

Hószakadás.

Nedves, nyirkos, a lég szürke rongyokban lóg alá, az ég is merő sár. Elnehezülnek csontjai, rongyai, mintha derékig érő, jeges áradatban kelllene taposnia, hosszú, nehezülő kabátban, a kabát szárnyaival viszi, tolja magával a folyót.

Az emberek, mint oldalba rugott kutyák ódalognak, szemüket lesunyva, fölhúzott vállal kerülgetik egymást.

Övében, kabátja alatt vastagcsövű, mordálypofájú pisztoly - prefektus - foglalkozása: homme de lettres.

Koponyaszőnyeg - folyó - csordák - martalócok, hordák.

Azóta is a válaszlevelet írja, minden összetintázott papírral van tele, a komód, a szekrény, a föld, az ágya. Már rongyait is belepte a sok papír, rajtuk forgolódik, szakad rájuk az éjszakai láz víze, áztatja, mossa róluk a megszakadt mondatokat, félbetört szavakat, betűket.

S gázlójához amint odaért a szépvizü árnak, látta, ahogy a menekülő csordák mind az ezüstörvényű mély folyamárba zuhannak, nagy zajjal s tovasodródnak; zúgott a magas víz, és körben harsogtak a partok is: ők kiabálva úsztak imitt meg amott, hányódva a forgatagokban. Mint amikor tűzláng pattan, surrannak a sáskák, és a folyót keresik, de a hirtelenül kitörő tűz nem fárad soha el, s riadozva zuhannak a vízbe: így Akhileusz keze által a forgatagos folyam árja megtelt zúgással, meg férfival és paripával. Ő meg, az isteni hős, kelevézét parti bokornál megtámasztva, a vízbe szökellt, csak a kardot emelte, mint valamely daimón, s tervelte eszében a rosszat: erre meg arra ütött: csúf hörgés kélt a nyomában gyilkos kardjának, s vértől pirosult a folyóvíz. Mint amikor nagy delphin elől szétfutnak a vízben mind a halak, s megtöltik a partüregek menedékét félve, mivel ha elér egyet, felfalja egészben: így bujtak meg a szörnyü folyam sodrában a trószok partszakadékok közt... (Iliász, 21. ének, Harc a folyóknál)

Minden hónap első csütörtökén megy Frankfurtba (Homburgból).

A földet érintő talp, a talpat érintő föld.

Sétálni csak azt tud, aki nem ismer célt - csak az időn kívül, az idő felett, minden más menetelés.

Izmok, inak, izületek, vérkeringés, vérnyomás, hő, sebesség.

A séta: megnyert szabadságharc, a lélek eloldása, ahogy összeér a természettel, önmagával.

Séta közben hallgathatott, nem kellett megszólalnia, beelefojtania a gondolatot a kimondott szóba - a séta a fogalmakon kívül, túl áll - a tudat kiürítése.

Képtelen volt többé sétálni. Hiába indult útnak napról napra, mindig a másikat kereste, faggatta az utcákat, utakat, ösvényeket.

Nincs emlékezet, előérzet - siklás a megragadhatatlan mostban - test és tudat összeolvad a léggel; a sétáló maga a séta közege, a légkör, a terjedés, akadály és súrlódás nélkül - nincs torlódás, lerakódás.

Csakis a sétáló érheti el az élet köztes tereit; az önmagán kívül mást nem észlelő tudat észlelése.

Hall és lát, anélkül hogy hallgat(óz)na és nézne - (mert) nem a fül hall és a szem lát, hanem maga a test, a szellemmel átjárt test.

Nem kell megfeledkeznie semmiről, mert nincs emlékezet.

Séta: a lét folyékonnyá válása (tétele), a percek, az órák megragadása, ahogy vízbe markolunk; semmi sem fogunk, mégis minden minden pólusunkat átjárja - merülés, alábukás a létben, újrakeresztelkedés.

Olyan könnyű volt, mint az árnyéka - szőttes, össze-, egybeszőve a tájjal.

Sétálva visszakapott mindent, mindehová bejárása volt, a füvekbe, fákba, virágokba, mintegy folytatódott bennük, szétterjedt.

A kétféle csend: a sétáló csendje, Lenz csendje - fény (látás), csönd (hallás), levegő (érintés, tapintás), illatok, ízek.

Nem a táj sötétedett el, hanem a tárgyak váltak borússá, és vele kedélye; futott, megpróbált kifutni a sötétségből, mint az alkonyat után eltévedt gyermek.

És akkor mintha minden fa, bokor, szikla mögül ő lépett volna elő, légnemű, átlátszó anyag (lebegés), és azt mondta neki, hogy mindezt ő ajándékozta neki, a virágokat, a leveleket, a hajtásokat, a talajt, magát a levegőt; ha sétál, rajta keresztül, benne halad.

Semmit sem érintett meg, mégis minden megérintette.

A séta a teremtés folytatása

Téli séta, karácsonyi táj, idill, mézeskalács ház, aranyló ablak, a fény olvadt törökméz, a szobában ünneplős, tiszta emberek, az asztalon, szalma fekhelyen egy gyerek, ének, hajlongás, mint az újszülött a jászólban, félig nyitott, vízüveggel befutott, merev szemek, halott.

A kreatúra, a teremtmény magánya (Lenz, 156) - es war ihm dann, als existiere er allein, als bestünde die Welt nur in seiner Einbildung, als sei nichts, als er - a magány: a világ dolgaiból kiáradó fény és hanghullámok halála.

A fényre is vonatkozik a gravitáció - zuhanás, ahogy WTC emeletei egymása roskadtak - csersznyefa bot.

Egyszer újra útnak akart indulni (Frankfurtba) - gondozói elvették a csizmáját.

Soha nem mondta ki többé a nevét, nem nevezte meg, érinthetetlen volt, csak számlálta lépteit a toronnyá magasodott kriptájában: hat lépés nyugatnak, kettő délnek, egy ablak, aztán újra két lépés, újra egy ablak, újra két lépés, újra és újra.

32-es számú anyakönyv, 410. oldal: Az 1802. június 22-én, kanyaróban elhalálozott Suzanne Gontardot 1802. június 24-én temették el Frankfurtban, a Peterskirchhof temetőben. A temető epitáfium jegyzékében azonban ennek nincs nyoma, és a sírhelyet sem találták meg soha.

Öffnete das Fenster und dachte, wenn ich Dich doch im Schein der grossen Laterne erblickte. Pappeln-Allee - ahol érinti, ott eltűnik.

4.april 1799
Du kömmst also den ersten Donnerstag im Monat, wenn es schön Wetter ist... Du kannst dann auch morgends von Homburg weggehen, und wenn es in der Stadt zehn Uhr schlagt, erscheinst Du an der niedrigen Hecke, nahe bei den Pappeln, ich werde dann oben an meinem Fenster mich einfinden, und wir können uns sehen. Zum Zeichen halte Deinen Stock (kalligrafikusan faragott) auf die Schulter, ich werde ein weisses Tuch nehmen. Schliesse ich dann in einigen Minuten das Fenster, ist ein Zeichen, dass ich herunter komme, tue ich es aber nicht, darf ich es nicht wagen. Du gehest, wenn ich komme, an den Anfang der Einfahrt nicht weit von der kleinen Laube, denn hinter dem Garten kann man wegen dem Graben sich nicht erreichen und eher bemerkt werden, so deckt mich die Laube, und Du kannst wohl sehen, ob von beiden Seiten niemand kömmt, um dass wir so viel Zeit gewinnen, unsere Briefe durch die Hecke zu tauschen.
(hirtelen megvilágosodott a táj, mintha magnéziumot lobbantottak volna, de a fény mozdulatlan maradt a lobbanásban: az ablakban megjelenik az alak - kezében a bot, fehér kendő, de nem mozdul, merev - felrohan)
Freitag morgen um halb zehn (206)
gehe unverstohlen der hintern Türe, welche immer offen ist, herein, laufe leicht und schnell die Treppe heraus wie sonst, die Türe zu meinem Zimmer an der treppe wird Dir schon geöffnet sein, die Kinder lernen zu der Zeit im hintern blauen Zimmer und können Dich nicht sehen, wenn Du an der Mauer her gehest.

A sikollyá váló táj - fény-, hanghullámok - a hanghullámmá váló fényhullámok

Alkonyodott. A tó sebesen kavargott a horizont alatt. Mintha egy lángoló vérpallóssal vágták volna ketté a firmamentumot. A levegő vérré vált, benne lángerek csapkodtak.

Egy este Kristiana közelében sétáltam két barátommal. Azokban az időkben az életem feltépte a lelkelemet. A nap leszállóban volt. A tenger háborgott a horizont alatt. Olyan volt, mintha egy lángoló, véres kard kettéhasította volt a firmamentumot. A levegő vérré vált, benne lángoló erek futottak. A hegydombok sötétkékbe borultak. A fjord metsző hideg kékje fölött sárga és vörös kavargott. A barátaim arca sárgásfehéren világított. Éreztem, hogy egy roppant sikoly emelkedik bennem, és egyszercsak valóban meghallottam a sikolyt. A formák és a színek rengtek a térben. És ez a rengés tovább terjedt a szemebe és a fülembe. Valóban hallottam a sikolyt. Akkor festettem a képet. (Munch)

(Kedvesem!) Nincs más érvem a megszólalásra, rajtad kívül. Nem mintha bíznék a nyelvben, hiszen az elmondhatót ezerszer és ezerféleképpen elmondtam már, az elmondhatatlant pedig a millió végtelen sorozatával sem tudnám elmondani. A nyelven kívül azonban miképpen szólíthatnálak meg? És ha nem tudlak megszólítani, nem tudok megszólalni. (Általad létezem, ahogyan Te általam létezel. Akármelyikünk hallgat el, mindketten meghalunk.) De hogyan lehetséges úgy megszólalni, hogy a szó ne csupán szájalás, fontosság nélküli fontoskodás legyen? (Lehetséges-e úgy megszólalni) Hogy a kimondott szó ne legyen helyettesíthető? Magam kevés vagyok hozzá. Ha viszont hozzád szólók, helyettesíthetetlen vagyok. Én semmi sem vagyok. És te is semmi vagy. Csak mi vagyunk valakik. (Vagy nem más a szó, mint a puszta félelem? Félelem a haláltól, attól, hogy elveszítlek és ezáltal elveszítem magamat is? Mert amíg beszélek, nem vagyok halott, nem vagy halott, hiszen hozzád beszélek.) Testem lassan és fájdalmasan szárad nélküled, töredezik szét milliárdnyi darabra, de csak egészen lassan, apránként pereg szét. Sokszor itt vagy, ilyenkor egy pillanatra (csordulásig) megárad a testem, de ahol érintenélek, puszta levegővé válik az alakod, és újra csak az éjszakai, fagyos sivatag jár bennem. Siess! Siess! Vagy isten áldjon és az ég áldása legyen veled - - -

Talán ekkor érkezett ide először. A hosszú, véget érni nem akaró süllyedés végén, amikor lassan, súlytalan, puhán talajt ért. A színek, a formák, az illatok, a fűszerek, az elégiák - a görög táj.

Pindar? - nem táj, nem ütheti az utolsó passzust

Séta a csarnokban: görögök: a költő, a szobrász, az építész, a filozófus, a szónok és a fejedelem.

Musée Napoleon.

Kvadrát kövek - kövek - a kövek költészete, lelke.

Kolonnád/oszlopcsarnok - oszlopok által tartott mennyezet, egy vagy több oldalon nyitott - az oszlop támaszt, a gerenda tart.

Az oszlopok a földből postamentum (oszlopszék, lábazat) nélkül emelkedtek ki; nem építmények, természeti jelenségek, geográfiai képződmények, a föld architektúrájának részei.

Hengeres, felfelé sudarasodó - az oszloptörzs az oszlopfő felé ívben történő elvékonyodása, sudarasodása. Elliptikus vagy hiperbólikus ívű (a hengeres törzs felülete horpadtnak látszik, mintegy ezzel is hangsúlyozza a támasztó funkciót). A sudarasodás a törzs alsó harmada felől kezdődik. Az oszloptörzs alsó egyharmad részén kissé kidomborodik, felül pedig ívesen, enyhén elvékonyodik. Mindez olyan hatást kelt, mintha az oszlop rugalmas anyagból lenne, és a felette levő súlytól kissé összenyomódna. (Nyilván ez az elliptikus) - középen enyhén kihasasodó forma - megpengetett húr - nagy amplitúdójú rezgés.

Kannelúra - az oszloptörzsön függőleges irányban futó, homorúan metszett vájat. 20 (18) élben találkozó, összefutó kannelúra.

Modulus = az oszlop alsó, legszélesebb keresztmetszének sugarával egyenlő. A dór oszlop általában 8-13 méter magas és lábazat nélkül áll a krepidomán (alépítmény, lépcsőzetes, körbefutó, 3 lépcsőfok, keskeny párkányfal).

Oszlopfő - tányér alakú, azon az oszlopfő fedőlapja, az abacus, négyzetes asztallap, tálca.

A hely: ahol isten elgondolható, legalábbis az, amit az elgondolhatatlan helyett gondolunk.

A kövek még őrízték az eredeti teremtés harmóniáját, a vonások azonban már csak a rossz, tragikus sorsét (Hamvas alapján).

Teljesen elhagyatott táj - mészkő - barnásszürke, aranyló, mintha a lemenő nap sugarai színeznék - és akkor megpillantotta a szobrokat, mint hatalmas, víz alól lassan fölmerülő kövek.

És akkor egy pillanatra úgy érezte, megszűnt, felfüggesztetett az élete, és ezt a pillanatot maradéktalanul kitöltötte az eredeti létezés teljessége. Ahogy megtelik az edény, anélkül, hogy bármi lenne benne. Aztán csak a rossz, tragikus sorsot érezte.

Hossza 14 oszlop - szélessége 6 oszlop - 14:6.

Az oszlopokhoz lépett, hogy megérintse őket, azok azonban mintegy visszahúzódtak, és a zárt fal plasztikus dekorációjaként jelentek meg, mint fél- és háromnegyed oszlopok. Semmit sem tartottak, sőt, a falazat tartotta őket is. Szemfényvesztés, csalás, korrupció.

Megszólal, megcsendül a tér - hallja a teret, a tér zengését; a kövekbe és a kövek közötti térbe zárt muzsika kibomlása - egyetlen hosszú, zengő akkordban szólaltak meg a formák, az arányok - az akkord hangjai egyenként kihallhatók - az anyag és a lég harmóniája - akusztika - megszólal a csend, a lég - rezonancia, rezgés, tremor - megszólal a tér, minden egyes sík külön-külön: a szélesség, a hosszúság, a mélység, a magasság.

A kövek (fejek) alatti posztamens összeolvad a háttérrel; súlytalan lebegnek, mintha víztükrön lebegnének (Celan).

Sár és agyag dagadt a csizmáján, mintha sírból mászott volna föl. Így gázolt át a sötét szobán, csatakos papírmezőkön, a szélesen szétvetett ágyig. Ott kissé félrefordult, felső testét előre hajtotta, és mintha súlyos terhet vetne le a válláról, végigterítette a sűrű, fekete fátylat a fekhelyen. Néhány pillanatig még a mozdulatban maradt, fölé hajolva, aztán a szemközti falhoz lépett és kilökte az ablaktáblát. A szobát és a bútorokat ezüstös fehéren elöntötte a hold fagyos fénye. Visszafordult, leült a zongorához, és játszani kezdett. Édesen és dallamosan, ahogy csakis neki játszott, napokon és éjszakákon át. Az egykor makulátlan, pazar kiállítású hangszer összevert, roncsolt szerszám volt. A hetek óta tartó örjöngéstől a temperált hangzás elveszítette tisztaságát, és a hamis hangokat képtelen volt elviselni. Dühében össze-vissza karistolta tőrszerű körmeivel a cseresznyafa furnérozású szekrény borostyán lakkozását, föltépte a hibásan zengő réz és acélhúrokat, vagy megpróbálta a keresztléc fölé feszegetni a rossz billentyűket. A lágy és játékos dallamokat csak ő hallotta, kizárólag az ő lelkében csendültek föl a közösen átélt gáláns harmóniák, ornamentikus melódiák. Valójában éktelen klimpírozás verte föl az utca csendjét. Összefüggéstelen, tépett akkordok, disszonáns, meg-megbicsakló futamok, kopogó, értelmetlen szólamok. Hátravetette fejét, mosolygott, kapálta, taposta sáros csizmájával a leszakadt pedálokat, és nem tudott és nem is akart betelni a gyögyörűséggel, hogy újra neki játszhat, viheti, vezetheti, forgathatja ki a beszorult, fullasztó hétköznapokból, oldhatja le testéről a magány páncélként rádermedt kérgét. Szeretett volna alármerülni a megnyílt húsban, inni, habzsolni a nedveit, összeömleni az áradással, felolvadni, zuhanni, megsemmisülni az izzó forróságban. Oldalra kapott, beletúrt az ágyba, de csak száradó sárt és iszamos rongyot markolt.

appendix:

Találkozás M. Kleinnel

Waiblinger:
néha hetekre elvonult, és egész nap mandolinozott és énekelt hozzá;
még húsz évvel később is találtak leveleket tőle, amelyeket addig elrejtett;
nem szakítottak meg teljesen minden szálat, néha megbeszélték, hogy egy bizonyos pillanatban ugyanazt a csillagot nézik;
a látogatót fenségnek, őszentségének vagy kegyelmes páternek titutálta;
mindig piszkos volt a keze, mert fél napon át a füvet tépkedte a földből;
virágot szedett, és amikor már egy csokorra valót egybegyújtott, széttépte a virágokat és a zsebébe gyömködte;
kamalattasprache;
látja, kegyelmes uram, egy vessző;
Killalusimenonak hívnak (vagy neveznek). Oui, fenség;
énekelni kezdett. milyen nyelven, nem lehetett megállapítani;
idős anyjának írt. csak mindig figyelmeztetni kellett rá. a levelek nem voltak értelmetlenek. sőt, világosak voltak, igyekezett

az út svábországba négy napig tartott
231 napig volt internálva
göte azt ajánlotta, hogy írjon rövid verseket
Auterieth diagnózisa "Kraetzmanie" volt. Rüh.

N.N. és levelek / 2001-2008

#