\\\\

|| für alice || kelet-tranzit || retrospektív || luxembourg-kert || exit game || hard rain - teiresziasz epizód || johanna || kreatúra || nyolc perc || törlesztés || háló || agyregény || gólem || hálózat || nn-füzetek || 504 || via deus || más || -ból/ből || fb # @ => de/en

__\\

"Ivott a sötétlő vérből és azután így szólt hozzám a derék jós..."

...A nő kívülről becsukta az ajtót a férfi mögött. "Foglaljon helyet", mondta az öregember, és belekóstolt az előtte álló, serlegforma edényben lebegő vérvörös italba. Aranyos botját átemelte karosszéke másik oldalára, és nekitámasztotta a szék karfájának. A férfi leült a hatalmas fa íróasztal túloldalán, az aggastyánnal szemben. A vénember fölemelte a fejét, arcában azonban nem volt tekintet. Mintha a vékony bőr benőtte volna a szemüregét is. "Nos, mesélj fiam. Mi a te történeted?", mondta kedélyesen. A férfi kissé előredőlt ültében, mintha nem értené a kérdést. Kétségtelen, enyhe megrökönyödés tükröződött az arcán. "Nincs történetem, professzor úr, ha szabad így szólítanom, de igy hallottam másoktól." "Szólítson csak, ahogy jónak látja", hagyta helyben a vénember, enyhe türelmetlenséggel a hangjában. "Valamit azonban mondania kellene, ha a véleményemre kíváncsi." "Talán nem sértem meg, de nem vagyok kíváncsi a véleményére. Nincs ellenemre, hogy idekísértek, ugyanakkor nem kértem meg erre senkit sem. Természetesen készségesen meghallgatom, ha tudatni akar velem valamit." "És mi van az utolsó két álmoddal? Féltél tőlük, hogy éppen akkor láttad őket, amikor elindultál? Megijedtél, hogy esetleg megvalósulnak?" "Kétségtelen. Naiv voltam." "Naiv vagy most is, fiam. Édes, könnyű utat keresel haza... Nem igaz? Csakhogy az isten szörnyűvé teszi, amiért szeretett fiúsarját megvakítottad. Micsoda manír! Égő dorongot nyomni a képébe. Tán így is hazaérsz, de későn és bajosan... Emberből kivetkőzött csőcseléket találsz csak, mindent bepiszkolnak és széttörnek, ami neked kedves. Csakhogy az erőszakárt bosszút állsz. Aztán, ha bevégezted a dolgot, végy egy jól faragott evezőt a válladra, bolyongjál, míg olyanokhoz nem jutsz, kik tengert sose láttak... Erőszakos, szószátyár népség az összes vízi nomád. Kérkedő, javíthatatlan hazudozó. Amidőn viszont egy más vándor jő szembe veled s szól: magszóró a lapát, mit fényes válladon őrzöl, akkor a jó evezőt szúrd nyomban a földre... Mi az fiam, szúnyókálsz?", szólt rá a vénember a szemben ülőre, és beleszürcsölt a vérbe. A férfi megemelte földre szegezett tekintetét, és bocsánatkérőn elmosolyodott. "Szó sincs róla. Csupán nehezen tudom követni", mondta. "Csak így mondhatom, kódolva", felelte az aggastyán. "Mert a rettenet van belerejtve a szavakba, és azt akarom, minél később fejtsék meg, akik beteljesítik." "Vagy úgy", mondta kissé gúnyosan a férfi. "Pimasz vagy", mondta a vénember. "Az első szakaszban pedig még majdnem hittem neked. De látom, korán indultál, és későn érkezel. Nem bírod a zavaros beszédet? Minden zavart szül, ami megszólal. Hát ne figyelj oda. Haladj az úton, úgysem kerülheted el, miképpen az sem kerül el téged. Csupán tanúja vagy a szerepnek, ami sem a tiéd, sem másé. Egyszerűen ott van. Magadra veszed, vagy sem, mit sem változtat a dolgok folyásán. Amint ezt belátod, megérkeztél, anélkül, hogy elindultál volna. Járj szerencsével", mondta a vénember, és az asztallap fölé hajolt, mintha kukucskálna. Vaksin kaparászott egy készüléken, majd katonásan beleszólt: "Végeztünk, nővérke!" Hamarosan kinyílt mögöttük az ajtó, és megjelent a nyílásban ugyanaz a nő, aki a férfit a szobába kísérte. A férfi fölállt, biccentett a fejével, és a folyosó felé indult. "Látogatója van", mondta a nő. "Jöjjön utánam!" A férfi újra engedelmesen mögé állt, félkarnyi távolságra, és elindultak visszafelé ugyanazon a tekervényen, amelyen érkeztek...

#