\\\\

|| für alice || kelet-tranzit || retrospektív || luxembourg-kert || exit game || hard rain || johanna || kreatúra || nyolc perc || törlesztés || háló || agyregény || gólem || hálózat || nn-füzetek || 504 || via deus || más || -ból/ből || fb # @ => de/en

__\\

"...Kiléptem a fürdőszobából, és úgy láttam, hogy egy hatalmas, szürke madár ül a széken. Olyan volt, mint egy odadobott, vastag gyapjúpokróc. Beszélni kezdtem hozzá és ő figyelt. K. kijött a szobából, nyilván kíváncsi volt, hogy kivel diskurálok az üres szobában fennhangon. Megállt mellettem, egy ideig velem játszott (vagyis úgy hitte, valami játék részesévé vált), ő is abba az irányba fordult, amerre a szavaimat intéztem. Néhány perc vagy pillanat múltán aztán megelégelte e gyanús szerepet, rám nézett, kissé rézsútosan, alulról fölfelé, és még mindig inkább játákos cinkossággal, mintsem komolyan azt kérdezte: Jól vagy? Hallottam a hangját, de nem éreztem szükségét a válaszolásnak. Teljesen elfoglalt a magam monologizálása. Nyugodt, szabatos mondatokban beszéltem, teljesen folyamatosan, nem is lett volna alkalmam a válaszra. Gondoltam, hogy meg fog ijedni, ha nem hagyom abba, ha továbbra sem veszek róla tudomást, de képtelen voltam felé fordulni, vagy akár egyetlen szóval, gesztussal jelezni: nincs semmi baj, minden rendben, észlelem jelenlétét, most azonban jobb lenne, ha magamra hagyna. Igen, mindent pontosan észleltem magam körül, ennek azonban képtelen voltam jelét adni. Eszméletem két különböző, egymással nem érintkező síkon mozgott. Láttam, hogy K. kétségbeesetten rohangál föl-alá a lakásban, a pánik és a görcsös önuralom hullámai között hánykolódva. Hallottam a telefonkönyv lapjainak ideges zörgését, a gázbojler kattogását és az elektromos óra percegését; a bekapcsolva maradt rádióból halkan szüremlő szimfonikus zenét, az éjszakai utcán néha el-elsuhanó járművek zúgását, és különös módon mindez jóleső nyugalommal töltött el, akárcsak K. riadt arcának némelykori, hirtelen föltűnése szemem előtt. Ilyenkor megpróbálta tekintetével elfogni tekintetem. Gyakran össze is néztünk, kapcsolat azonban nem jöhetett létre keresztező pillantásaink metszéspontjában. Úgy rémlik, mintha órákon át beszéltem volna, szünet nélkül, egyazon hangfekvésben. Aztán különböző ismerősök jöttek. Egyenként beléptek látóterembe, gondterhelt arccal méregettek, aztán rövidesen elúsztak a szemem elől. Mintha egy rendkívüli kiállítási tárgy lettem volna valamilyen mutatványos sátorban, ahová az érdeklődők megszabott időre bepillanthatnak. Kissé komikus volt ez a jövés-menés. Valójában most éreztem először a kapcsolatteremtés, legalábbis a kiszólás vágyát. Szerettem volna egy szóval, egy gesztussal kifigurázni, kigúnyolni nagy igyekezetüket. De nem szakíthattam meg monológomat, talán csak az arcomon suhant át a fojtott kuncogás lopakodó derűje, mint amikor a padok között mulatozó gyerekek próbálják meg nevetésre ingerelni a katedrán leckéjét fölmondó társukat. Hamarosan újra teljes nyugalom vett körül. Minden mozgás, zaj megszűnt közelemben. Talán magamra hagytak, vagy távolabbról figyeltek. Ez nyugtalanított, de képtelen voltam a fejemet megmozdítani, hogy körülnézzek. Valószínűleg megbénultam, állapítottam meg részvétlenül. Feltételezhető bénultságom semmiféle testi fájdalommal, izommerevséggel vagy egyéb kínzó panaszzal nem járt. Bizonyos testrészeim egyszerűen mozgásképtelenné váltak. Azt hiszem, teljesen tisztában voltam helyzetemmel, és ezzel a helyzettel nem voltam elégedetlen. Próbáltam legalább csekélyke együttérzést kicsalogatni magamból, legalább K. sorsa iránt, de teljesen érzéketlen maradtam. Pedig pontosan tudtam, ez az állapot, miközben akár még évtizedekig is fönntarthatom alapvető életfunkcióimat, végleges. Tragédia, állapítottam meg már-már komikus szenvtelenségel. K.-t nem láttam többé, miként az idegen vagy ismerős arcokat sem. Pusztán teljesen sima, fényes és üres, tojásdad foltokat láttam, többé-kevésbé szabályszerű időközönként fölhatalmasodni szemem előtt. Rendszerint pillanatokra, néha azonban bántóan hosszan látóterembe nyomultak, szinte fullasztott közelségük. A külső zajok, zörejek teljesen elapadtak, mégsem borult rám a csend néma búrája. A puszta lét hangtalanul is képes volt hallani önmagát, nyugodalmas, telt áramlásban. Sohasem gondoltam, hogy ennyire békés és komplikációktól mentes lesz a távozás. Ahogy egy tapintatos háziasszony vonul vissza az estély forgatagából hálószobájába, észrevétlenül és megbontatlanul hagyva a tovább időző társaságot. Azt hiszem, felesleges volt jelenetet rendezned, gorombáskodnod, hisztérikukusan fölkapni a fejetlen partvisnyelet, és mint egy fúria nekirontani a széken gubbasztó rongyhalomnak. Nevetséges és hiábavaló riposzt volt. A madár kabátom alatt gubbaszt, szelíden, megértőn és türelmesen..."

"...Előttem egészalakos, ikonszerű fotográfiád. Óvatosan közelítek. Talán a raszterpontok számlálásával kellene kezdenem, hogy minden egyes szemcse fölszívjon valamit a rettenetes indulatból, nehogy én kerüljek a számadás végén a kép közepére. Téged egyelőre megpróbállak kitakarni a térből. A háttérben egybegyűlt csoportot figyelem. Fiatal, jóvágású férfiak, már amennyire innét meg tudom állapítani. Akár az Apám is köztük ácsoroghatna. Talán egy futballmérkőzés eredményét vitatják meg, vagy alkalmi munkára váró, pantallós napszámosok. Az ott, jobb kéz felől, szemellenzős sapkában, inkább proletárféle. A középső, a bal kezét állához emelő viszont tanáros arc, bár ahogy jobb kezében a cigarettát tartja, akár külvárosi vagány is lehetne. Baloldalon két gimnazista külsejű nagyfiú. Velük szemben, profilból, ellenszenves agitátorarc. A koponyáját sebhelyként metszi ketté az éles hajválaszték. Az agitátor és a diákforma sihederek között széles, fehéringes hát. Gazdája legalább egy fejjel kimagaslik a tömegből, a képből is kilóg. Ez az egyetlen fenyegető alak. Nem a nagysága, hanem a beállás, a rosszul szabott, trottyos nadrág miatt. A háttérben lévő, két csákószerű katonasapka ártalmatlan jelmeznek tűnik. Nem tudom, hogy ha csak az előtérben fekvő férfiakat látnám, gondolnék-e arra, hogy ezek holttestek. A képmezőnek ezt a részét a fehér uralja. Az ingek világos foltjai és a fotográfián kifehéredett hajak. A középső mintha csak elszúnyókált volna a földön. Hason fekszik, fejét a karján nyugtatva. A föld, igen, a föld az első bizonyosság. A rossz talaj, amelyre önként nem fekszik ember. A szenny innét húzódik föl az ingek erőszakos gyűrődéseire. Hullák, nem vitás. Az első, a hanyatt fekvő szinte már egyberoskadt a földdel. Valójában négy szintből illeszkedik össze a jelenet. Az elkülönült háttér (talpmagasságban még egy fekvő, rúdszerű tárgy is kiemeli, erőteljesebbé teszi a metszésvonalat), egy friss tömegsírra emlékeztető, de még a föld tetején nyugvó hullahegy, a hóhér alakja, és vele egyvonalban a teljesen különálló képként megjelenő, szinte földből kinőtt vasdorong. Amikor először rád pillantottam, bizonyos voltam benne, hogy lány vagy, markos, északi szépség. Nemrég hagytad el a faludat, sőt ha üres lenne körülötted a föld, azt is hihetném, hogy a tanya udvarán állsz. Éppen csak visszafordulsz munka közben, valami évődő legényszóra, amelynek gazdája talán nagydobozos, varázslatosan villámló masinájával kérkedik. Az északi mitológiák jeleneteit a Te arcoddal népesíteném be. Valójában nemtelen, pontosabban fogalmazva kétnemű az acod, és ez már maga mitologikus, sőt isteni, és nem zavar meg alakod egyöntetűsége sem. Annyira a teljes szexus sugárzik vonásaidból, tekintetedből, hogy az ember már nem is kérdezi a testet. Miféle lánc domborodik pulóvered alatt? És milyen függő csüng rajta? Úgy állsz ott, mint egy népmesei hős, féllábszárig érő, puha csizmában, betűrt nadrággal, széles övvel, és még abból is a legkisebb fiú hetykesége árad, ahogy megigazítod az övedet. Próbállak megismerni, fölismerni. Vizsgálom a szemedet, kissé megnyílt szádat, vastag ajkaidat. Pusztán egyvalami természetellenes rajtad. A koponyádon fehér szőrsapkaként, szorosan megülő haj. Nem is szőrzet, inkább fölbolyhozott, kötött anyag. Bekeretezett fotográfiádat odaállítom a komódra, a többi relikvia mellé, a mediterrán, vékonydongájú, siheder táncosok képe közelébe, újabb taggal egészítve ki a lassan beteljesedő antropológiát..." => de (Részletek a "Hálóból").

A könyv előtörténetéről a Hálózat bevezetjőben olvashat. A teljes szöveget is itt találja, ha a vertikálisan hármas osztású monitor jobb oldali hasábjának tetején a "Háló" címre kattint.

#