\\\\

|| für alice || kelet-tranzit || retrospektív || luxembourg-kert || exit game || hard rain || johanna || kreatúra || nyolc perc || törlesztés || háló || agyregény || gólem || hálózat || nn-füzetek || 504 || via deus || más || -ból/ből || fb # @ => de/en

__//

Toroczkay András
111 lap a csend előtt
(Heti válasz, 2007. november  22. / Arcanum adatbázis)

- Az ÉS egyik kritikusa lesajnálóan beszél a Nyolc percről, a másik kudarcot emleget. A kisregényt ugyanakkor a Magyar Narancs, a litera.hu és a Heti Válasz is meleg szavakkal ajánlja. Esterházy Péter azt írja: "finom kis könyv", és úgy véli, a kisregényben mintha Mészöly Miklós Filmjének öreg párját látnánk "tovább". Meglepték az értékelések?

- Nem hiszem, hogy ezzel a kérdéssel nekem kellene foglalkoznom. A saját látószögéből nézve nyilván mindegyik kritikusnak igaza van. Az persze izgalmas kérdés, hogy az egyes kritikusi szempontok fedésbe kerülnek-e majd - ha egyáltalán létezik ilyen - az irodalom általános szempontjaival. Szerintem bízzuk az időre a döntést. Bizonyos mondatok olvasásakor azért megnyugtat a tudat, hogy kritikusaim többségére nyilván senki sem fog emlékezni, amikor a Nyolc perc még mindig ott lesz egy-két könyvespolcon.

- A végső szellemi és testi leépülésről ír könyvében, amiről senkinek nem lehetnek tapasztalatai, hiszen mire odáig jutnánk, már képtelenek vagyunk beszámolni róla. Honnan jött a téma? Mennyi a történetből a közvetlen tudásanyag?

- Számtalan körülménytől függ, hogy miről lehetnek közvetlen tapasztalataink és miről nem. Adottságainktól, képességeinktől, a szó legtágasabb értelmében vett kulturális környezetünktől, az adott pillanatban ható tudati tartalmaktól, tudatállapottól stb. A Nyolc perc többnyire olyan helyzetekről, állapotokról számol be, amelyekről lehetnek közvetlen és - a maga természetesen korlátozott formájában - kifejezhető tapasztalataink. Ugyanakkor a jelentős irodalmi témák egy részére éppen az a jellemző, hogy lényegüket az emberi tudattal egyáltalán nem vagy csak alig érinthetjük. Mégis folyamatosan ezekről próbálunk beszélni. Honnan jött a téma? Onnan, hogy élek, hogy öregszem, és meghalok.

- A Nyolc perc inkább klasszikusabb elbeszélésnek tűnik, mint előző, a posztmodernhez közel álló regényei.

- Valóban "klasszikus elbeszélés". A posztmodern fogalmával sajnos nem tudok mit kezdeni, mert sohasem tudtam igazán, hogy mit kellene értenem e fogalom hallatán.

- Huszonhét éves kora óta Kölnben él. Szokott németül írni?

- Sajnos nem tudok németül irodalmat írni, ezért aztán nem is teszem. Elvben nem lett volna semmi kifogásom a nyelvcsere ellen. Amennyiben az ember a nyelvvel nemes értelemben bármit is szolgálhat, akkor én kizárólag az irodalmat akartam és akarom szolgálni, és ezt bármelyik nyelvvel meg lehet tenni. Ellenben 27 évig éltem és írtam Magyarországon. Ezután pontosan tudtam, hogy számomra képtelenség a nyelvváltás. Kritikusaim az első magyarországi megjelenésem óta fennakadnak azon, hogy idegen nyelvű közegben írok. Vagy azt mondják, hogy 25 éve nem él Magyarországon, és mégis milyen jól tud magyarul, vagy azt, hát persze, nem csoda, hogy nem tud magyarul. Furcsa, hogy még a XXI. században is ennyire erősek a nyelvre vonatkozó irodalmi előítéletek, babonák. Sebald, Canetti, Celan, Erich Fried, Joyce, Beckett, és elég hosszan folytathatnám még a sort - egyik sem lett sem rosszabb, sem jobb író attól, hogy idegen nyelvű közegben írt.

- Milyen sűrűn szokott hazalátogatni? A magyar politikai helyzetre milyen rálátása van? Érdekli egyáltalán?

- Általában évente egyszer szoktam Magyarországra utazni. A magyar politikai helyzetre pontosan annyira látok rá, amennyire valaki 1200 kilométerről ráláthat, 27 év magyarországi előélettel. Úgy gondolom, hogy ebből a helyzetből ragyogó a kilátás. Amiből következik, hogy nem tervezem, hogy visszatelepülök Magyarországra.

#