\\\\

|| für alice || kelet-tranzit || retrospektív || luxembourg-kert || exit game || hard rain || johanna || kreatúra || nyolc perc || törlesztés || háló || agyregény || gólem || hálózat || nn-füzetek || 504 || via deus || más || -ból/ből || fb #
@ => de/en

__\\

Kossuth Rádió, Irodalmi Újság a "Hálóról", 1997. február 11.

(Pál Melinda?): Van itt egy prózakötet a kezünkben, amelyet egy - idézőjelek között - XVIII. századi író írt. Neve: Farkas Péter. A kötet címe: "Háló". Farkas Péter valamivel több, mint negyven éves, tehát még zsenge korosztály, és ez az első könyve, mégpedig a Jelenkor kiadó jóvoltából. A "Háló" bemutatására nem rég került sor a fővárosi Írók Boltjában, azaz az írók fővárosi boltjában. A szerzővel, aki már hosszú ideje Németországban él, az Írók Boltjában Németh Gábor kollégánk beszélgetett. Mi sem természetesebb hát, hogy a szikár, vékonyarcú, egyes kijelentéseiben harapós szerzőről, Farkas Péterről, most is ő beszél. Mintegy aláhúzva, ugyanakkor pontosítva néhány, immár elhangzott adatot.

41 éves, ez az első könyve, ez azért általában sejtet valamiféle rejtélyesnek látszó előéletet. Nála ez az előélet, a magyarországi előélet, inkább a politikával érintkező előélet volt, hiszen a a kezdetektől részt vett a demokratikus ellenzéknek nevezett ellenzéki csoportosulás elég sok megmozdulásában, többek között a SZETA, tehát a Szegényeket Támogató Alap egyik alapítótagja volt, szamizdatot írt és szerkesztett, és 1982-ben döntött úgy, hogy végleg elhagyja Magyarországot. Talán még vannak, akik emlékeznek rá, hogy akkor meglehetősen reménytelennek látszott tulajdonképpen minden, és akkor ment el Kölnbe. 1994-ben jött haza először, habár 89 táján elég természetes módon hívták, négy évig gondolkodott, és akkor jött először, azóta visszajön gyakrabban, most volt negyedszer, éppen a könyv megjelenésének alkalmából. De azt hiszem, hogy ő se nagyon szeretné, ha hallja vagy hallaná ezt a beszélgetést, ha az identitását a politikához kötném, mert amennyire én tudom és ismerem, gyerekkora óta az írás volt az élete középpontjában.

Mint ahogy végülis politika a könyvben sem jelenik meg.

Természetesen olyan módon nem, hogy az életrajz közvetlen módon szivárogna be. De ebben a könyvben rengeteg álom van, éberálom, emlék, szorongás, rémálmok, lucid álmok - ez megint a Péter kifejezése -, és ezek anyaga azért masszívan abból a struktúrából származik, azt a struktúrát idézi föl, amiben ő élt, huszonéves korában, Magyarországon.

Nagyon nehéz már a műfaját is megadni ennek a könyvnek, őmaga azt írta oda, hogy szinopszis.

Igen, mindenképpen különböző tudati rétegek vannak összepréselve, és nagyon sok ponton érintkeznek, átütik egymást. És ez egy olyan könyv, amit bárhol föl lehet ütni, és el lehet kezdeni a vele való ismerkedést. Az alcím az, hogy Szinopszis, a cím pedig az, hogy Háló, és ezt maga a szerző úgy fejti meg, hogy tulajdonképpen egy utalás egy Yves Klein nevű képzőművésznek egy nagyon híres fényképére, ahol Yves Klein, úgymond, a semmibe veti magát, és később kiderült, hogy valójában, természetesen, nem a semmibe ugrott, hanem egy hálót feszítettek alá, ami fölfogta a testét, hogy ne történjen vele semmi, és a Péter azt mondja, hogy neki ez a mindennapos szöveggyakorlat, ez valamiféle hálót jelentett, hogy ne zuhanjon.

Egyrészt a líraiság az, ami nagyon megkap, a másik pedig a képszerűség.

Igen, ha profán akarnék lenni, akkor a Péter egy ideig moziüzemvezetőként dolgozott (nevet), de egyébként az életében, azt hiszem, hogy a vizualitást célzó kultúrával való érintkezés elég erős kint Kölnben, meglehetősen sok képzőművészeti eseményben vesz részt, amennyire én tudom, filmmel való kapcsolata is meglehetősen szoros.

Bergmann jutott eszembe, a szorongásai, a félelmei, ez az álomvilág és a nőképek miatt.

Valóban, hogyha keresni kellene néhény utalást, akkor egyébként szövegszerűen is van benne Bergmannra utalás, a könyv egyik jelenete az tulajdonképpen egy olyan emlékkép, amelyik rímel a Csend című film egyik híres jelenetére, valóban ott van szerintem is Bergmann, és valószínűleg ott van Pasolini is, a Saloval, jelen van ennek a könyvnek a mitológiájában, és szerintem érződik a magyar próza két olyan hagyománya is rajta, amiről ma talán kevésbé van szó, mondjuk a Hajas Tibornak akár a prózája, tehát az írásos munkái, vagy eszébe juthat az embernek Hajnóczy vizionálása, például A halál kilovagol Perzsiából című műben.

Érződik-e ezeken a szövegeken, hogy most már több, mint 15 éve nincs itt.

Látványosan nem vesz tudomást arról a kánonképződésről, ami az elmúlt másfél évtizedben zajlott Magyarországon, és amely az iróniát tulajdonképpen anyanyelvvé tette, és amely bizonyos távolságtartást, bizonyos érzelmek korlátok közé szorítását, a pátosz és a tragikum nagyon nagy szordínokkal való alkalmazását szinte kötelezővé tette. Ez a könyv, mint ahogy a szerzője magát több ízben XVIII. századinak nevezte, ez a könyv bizony itt-ott patetikus, romantikus, ismeri a tragikumot, és szerintem katarzisra törekszik nem egy ízben, és ahogy említetted, egy nagyon erősen lírai beszédmód az, ami jellemzi. Az a fajta különállás vagy szabadság érződik, amely csak azt keresi, hogy amit el akar mondani, annak mi az adekvát nyelve.

#