(Csakis a keletkezéstörténethez, a Háló összeállításáig.)

G. amikor a fuldokló Gergőt vitte a korházba, azt kérdezte M-től, hogy van-e kés a kesztyűtartóban, mert úgy nézett ki, nem érik el időben a korházat, át kell vágni a gyerek nyakát.

G. bácsi, halála előtti este. Tél, hó. Este tízkor, lefekvés előtt rájön, hogy nem tudja, hol van az apámtól kapott metszőollója. Keresi a házban, az udvaron, a szölőben, a hóban. Szédelegve, botladozva, fuldokolva. Végre megtalálja. Megnyugszik. Lefekszik, elalszik, meghal.

Iszappakolás. Férgek, bogarak másznak elő, másznak át, be a pólusokba. Az iszapból az iszapba. Így válik eggyé a test a sárral, a halállal. Televény test, féregkádba fekvés, "összeolvadás".

Egyszer, amikor a menye bement hozzá beszélgetni, azt kérdezte az asszonytól: Mondja, fiam, én már meghaltam? Kilencven évesen hal meg. Halála előtt felül az ágyban. Mama, mama. Hadd üljön már le a Nagyanyád. No, jöjjön csak Mama, jöjjön. Porold már le azt a széket, fiacskám. Hadd üljön le a Nagyanyád. D. Kétszer megszerelte Anyja szobájában a villanyt. Mama azóta azt hiszi, hogy D. a villanyszerelő.

Tetszik neki egy fiú. Nem meri megszólítani, a többieket kérdezgeti felőle. Azok rájönnek, miért. Egy szünetben odasúgják neki: azt üzeni K., fésüld oldalra a hajad, úgy jobban áll. A következő szünetben, a WC-ben oldalra fésüli, a többiek pukkadoznak a röhögéstől.

És akkor A. egyszercsak lehuppant a talajra, földet ért. Csodálkozva körülnézett. Domus Area. Budapest. Hol találkozzon Hófehérkével? Úgy érezte magát, mint egy fantasztikus filmben. Az emberek helyét (?) az jelezte, hogy ott megszünt a fény. Átsétálhatott, átnyúlhatott rajtuk, és ezek a sötét, alaktalan foltok ide-oda mozogtak, hajladoztak. Lakók. Nincs fizikai megjelenésük, csak kémiájuk. Utazás az érrendszerben. Az "én" befecskendezése, bejuttatása katéterrel, stb. Ez a halott érrendszer a Domus Aurea. Bp. a városkatasztrófa után, ez a színhely.

Amíg Ti (holtak) nem maradtok bennem, van esélyem.

A kék gyász engem fölemel. (Az egyiptomi gyász színe a kék.).

Gyűlölöm a meséiteket. Kitanultam őket, azok tettek gonosszá.

Azt ígérted, ha tudnád az átjárót, megpróbálnád, akár a visszatérés, a túloldal bizonyossága nélkül is. (Átjáró?)

Azt mondja, nem ír. A nyáron még teli volt a füzete, láttam. Azóta történt valami. (Átjáró?)

Csakis a falon belül beszélhetek. A falak: szavaim.

Vater, ich habe sonderbare Sachen erlebt (Blade Runner)

Isten vére lehullott a földre, abból sarjadtak a gombák, és ezek őrzik a képeket. (Átjáró)

Tudod mit zabálsz meg a hússal? Az állat-auschwitzban megerjedt, összefacsarodott hormonokat, a sejtekben szétömlött félelmet, az adrenalin és mellékvese hormonömléseit. Az összezabált rettenet, fölfalt félelem.

Mert minden napom, minden szavam Aranytojás, érett sejtek halálra vált, soha be nem teljesült találkozása.

Szkener a homlokcsontra, vagy lefűrészelni a koponyatetőt és közvetlenül az agyról beolvasni.

A kristálygolyó/gömb/kapszula - amikor menekültél a mozdony elől, a vetődés közben lenyelted (- már megint magadba merültél - hová merüljek?)

Szembogárnyi (a) világ.

(Félek.) Mintha mégis akart volna valamit. Mintha a mozdulatlan/merev bábarc mögött rosszindulat lapult volna. (Somlyó-jelenet. A KH-idejéből való a szöveg.) (Átjáró?)

Ez a passzus még a 4. sz. leiratban is benne volt a "Karzat" és a "Bagoly" epizód között. (Átjáró?)

(III/64//Á3) Tudom, üresek a cellák. De csak egyszer zörgessem meg a zárat, máris csattogó verdesés hallatszik belülről, mintha valami nagy madár vergődne faltól falig a szűk, ablaktalan helyiségben. A pánik robaja aztán átterjed celláról cellára, egyre gyorsuló iramban az egész emeletre, majd az egész épületre, és ott örjöng az egész pikkelyes lábú bagázs. Aztán egyszer csak elcsendesül minden. Ólmos fáradtság borul a szigetre, az asztal lapjára borulva hortyogok, mint egy pandúrjelmezes házmester, széles övén hatalmas karikára fűzött kulcsokkal. (IV/54//Á4) Mély és tömött álmaim vannak, szinte csak sűrűségüket és súlyukat hozom magammal az ébredésbe. Alig tudok mozogni utánuk. Testem lágy agyaggal töltött homokzsák, csak lassan mászik elő az éjszaka szarkófágjából, válik újra rugalmassá, mozgékonnyá, kezdi meg a nappali működés gyorsított, erőltetett iramban végrehajtandó gyakorlatait. (III/63//Á3) Micsoda őrület minden ébredés. Ahogy összehangolt mozdulatokkal szétválogatom ruháimat, belebújok a fehérnemümbe, ingembe, nadrágomba. (IV/11//Á4) Hamarosan megtelnek az utcák és a terek ugató, rongyos szörnyetegekkel. Alányúlnak a szűzeknek, leverik nyúlszőr kalapját a fontos embereknek, gyerekfejekkel labdáznak - éjt nappallá téve áll a fergeteges utcabál. Hallom, ahogy éjszakánként kurjongatnak, titkos jeleket adnak egymásnak, gyakorolják az új nyelvet, szervezkednek, szövetkeznek, szorgos ujjakkal kötik a hálót, amelyben majd úgy vonszolnak le a színről, ahogy a narancssárga öltönyös utcaseprők húzzák maguk után az aszfalton a kék, szemetes műanyag zsákokat.

Mivel a lineáris cselekmény vonala nem fölfedezhető, meghúzom a szöveget, hogy aki igényli, bele tudja foglalni csinos kis keretbe az el-beszélést. Akkor még nem tudtam, de már sejtettem: a linearitás megszűnt. Az új módszerrel sem érünk tovább, de legalább elmondhatjuk magunkról, másképpen tartjuk az "ecsetet". (Tót mondta egyszer: ma nem lehet Cézanne ecsetével festeni.)

(365 = 5 x 73. Pentade). A 73 csakis önmagával osztható, akárcsak az 5. (Átjáró?)

Halál; gyilkosság; átalakulás (transzmutáció) - a bejutás (!?).

Ebből a süket körből csakis a csend által lehet kilépni. Az aranyhidat kérem.

Ki szolította meg a kolostorban C.-t?

Kedves G. Két hónapig gondolkodtam azon, amit mondtál. Két hónapig vitatkoztam veled. Sok érvedet elfogadtam, elvetettem, kiegészítettem, megerősítettem, megcáfoltam. Végül döntöttem, és már megint a szöveg mellett, ahogy megírtam. És már most döntöttem a majdan megírt szövegek mellett is, ahogyan majd megírom őket. Nyilván mindkettőnknek igaza van, és mindkettőnket igazol majd az idő. Csak nem egyidejűleg. Szerencse fel! Mindkettőnknek. (94 őszén)

Ébrenlét - álomlét - derengés (félálom) - látomásos lét. Ha ezeket az állapotokat egy kerék különböző szeleteinek teintem, és a kereket, mint egy karikát átgurítom a papíron, mindig éppen annak a szeletnek lenyomata olvasható, amelyik az adott írásidőben érintkezett a papírral. A körszeletek esetlegesen, és akár gurítás közben is fölcserélődhetnek. Erről szól a könyv.

Hagyni kellene szabadon lélegezni az álmokat (NG).

Ahogy a vonaton alvó át-átúszik (-tűnik) az álomba és vissza. (NG)

Énfelstilizálás, a megszólítás pátosza. (NG)

Túldimenzionált önsajnálat. (NG)

Kedves Pali! Ez nem utazás A-ból B-be. Össze-vissza dobált állomások. A kilőtt flippergolyó cikázása a gombák, plexifalak (kordonok) között. Zacskóból kimarkolt és asztalra dobott maroknyi gyöngy stb. A "vörös fonal" a magatartás, a szemlélet, a kitartott, az egy hangon kitartott hang és persze a "kerék".

Mindazok után, amin keresztül mentem, nem tudok csevegni. Igen, komolyan, halálosan komolyan veszem magamat, az Embert, hiszen ha nem így tenném, mi késztetne az írásra, hogyan lennék képes napról napra odaülni az asztalhoz? Nem a "hogyan", hanem maga a megszólalás ténye kínos abszurditás.

A fontosság fontoskodás.

Képtelen vagyok léha beszédre.

Hálózat: módszertani kaland.

N-füzetekből a forrásrészek. Pl. PGY.

Gorilla vagyok. Teljes azonosulás. Egy szabadtéri színpadon meztelen nőket fotóznak. Négy nőstény. A színpad közepén letérdelnek, mélyen hátra döntve felsőtestüket, kitárt combokkal a sarkukra ülnek. Busa szeméremszörzetükből ujjaikkal csimbókokat fésülnek, és úgy hajolnak előre, hogy csak az arcuk látszik, mint egy maszk, és álluknál a csimbókok. Aztán az egyiket a színpad mellett ölelgetem. Mély, bensőséges szerelemérzés. Ő is szeretettel simogat. Rettenetes szomorúság, megindultság, mert nem tudok beszélni, hozzá szólni. Ami a legelviselhetetlenebb, nem tudok sírni. A nő észreveszi megindultságom, és azt mondja: Ugye azért vagy szomorú, mert nem tudod azt mondani, hogy szeretlek.

Az Egyetemi Parkban vagyok a gyerekekkel. Ők fociztak, én a földön feküdtem egy pokrócon. Odalépett hozzám S., mellém guggolt, és azt mondta: Helo! Az oldalamon feküdtem. A hangra fölnyitottam a szememet, de nem néztem föl. Kinyújtottam a karom, pontosabban fogalmazva az S. felé nyújtott kezem mutatóujját, és a térde mellé fektettem. S. szótlanul beleakasztotta a mutatóujját. Álmodom vagy ébren vagyok, kérdeztem. Álmodsz, mondta, és föl akart állni. Utána kaptam, és azt mondtam: Szeretlek. Én is, mondta. Fölültem, magamhoz húztam, hátra simítottam válláról hosszú haját, és meg akartam csókolni. Meglátják a gyerekek, mondta. Nem baj, feleltem. Mostantól a mi gyerekeink is.

61/II/69 Egy halott (halottnak hitt?) nővel szeretkezem. Az ejakuláció kezdetén elevenné pirul az arca, majd fenyegetően, tolulásosan vörösödik tovább, mint egy lassan, artériásan, kékesen átvérző kötés. Nem akarom látni, lehúnyom a szemem.