(310) Az "egység", "egész", "teljesség" irodalomelméleti (irodalomtörténeti) eszméjének ellehetetlenülése, képtelensége, hamissága. Az irodalom, a művészi kifejezés "fizikai törvényszerűségeinek" beroskadása. Fokozódó ingerültség a szemfényvesztő logikai hatalmaskodással szemben: "Képtelen idea a maga teljességében megragadható (nyilván "kifejezhető" értelemben) történés (pillanat?). Pusztán egy, az adott helyzetben és időben megvalósuló, esetleges leiratról van szó. Hogyan lehetne ennek ellenére és ettől függetlenül megragadni a komplexitást(311)? Az adott pillanatot vertikálisan is bevilágító, sztroboszkopikus mélységet? A szinte egyidejűséget(316)? A kitágított elme kevés. Csakis a felrobbantott elme közelíthet az elégségeshez. A robbanás nem rombol, hanem szabaddá tesz, elsöpri a törmeléket, megnyit, föltár. Miképpen lehetséges ugyanakkor földközelbe hozni (nyilván kifejezni) az őrületet? Nem válik-e éppen ezáltal hamissá?" [Analógia: A merülés, mint írásmódszer. A kiszámított merülés, hogy ne lehetetlenüljön el az író. A visszatérés esélyével végzett, szakaszos merülés. Meglehet viszont, hogy éppen a bebiztosított merülés hiúsítja meg a lényeg elérését. Vagyis: esetleg lehetséges a lényeg elérése, arról a szintről viszont nincs visszatérés. További analógia, később: álom, emlékezés; az eredeti "tartalom" elsikkadása, széjjelbomlása a közvetítő közeg(ek)ben való áthaladáskor.] Mitől válik lehetetlenné a fölmerülés? Mi hiúsítja meg? A fizika vagy a szándék? Mert esetleg nem akarok fölmerülni. (Háló/Z. Pali)

LB > totális írás